Vasmű

2017.03.23. 14:15

Fontos a folyamatos fejlődés

Dunaújváros - Az idei évtől új tűzoltó parancsnok irányítja a VÉD-SZ Kft. Dunaferr Létesítményi tűzoltóságának szervezetét: Szilasi János személyében fiatal, ám tapasztalt és jól felkészült vezetőt kapott a szervezet.

Szilágyi Irén

- Elődöm, Markovics László több mint negyven esztendős vasműs munkaviszonyt követően, a tavalyi év végén vonult nyugdíjba. Jelentős, jól ismert szakembere volt a vállalatnak, 1972 óta dolgozott a gyárban és 2004-ben az akkor szerveződő létesítményi tűzoltóság első parancsnoka lett. Magam is sok mindent tanultam tőle, jó szívvel emlékszem a közös munkával eltelt évekre - mondja az új parancsnok, akit elsőként szakmai múltjáról kérdeztünk:

- Számomra 1993-ban életem első munkahelye volt a Dunaferr, ahol az akkori Ferrocontroll Kft. szervezetében műszerészként kezdtem el dolgozni, acélműi munkaterületen. 2004-ben a létrejövő létesítményi tűzoltóság alapító csapatában tűzoltóként kezdtem meg a munkát. Öt évig voltam vonuló tűzoltó, szolgálatparancsnok-helyettesi beosztásban. Időközben munka mellett képeztem magam: 2006-ban a villamosmérnöki, majd két évre rá a tűzvédelmi szakmérnöki diplomát szereztem meg. 2009 óta szakértői beosztásban, tűzvédelmi előadóként dolgoztam a szervezetben, egészen a parancsnoki kinevezésemig.

Szilasi János

- Milyen szakmai elvek mentén kezdte meg vezetői munkáját?

- Alapvető fontosságúnak tartom az állomány szakmai képzését, így helyettesemmel, Kiss Richárddal együtt meglehetősen sok időt és energiát fektetünk a képzési rendszerünk folyamatos fejlesztésébe. Minden egyes napra szervezünk különböző típusú foglalkozásokat, természetesen az átadott ismeretek tesztelésével, visszaellenőrzésével. Minden egyes tűzeset más és más, az állományt csakis folyamatos tanulással, gyakorlással lehet felkészíteni arra, hogy vészhelyzetben minél gyorsabb és minél hatékonyabb beavatkozással tudjunk reagálni egy-egy tűzesetre, előtérbe helyezve a személyi, anyagi és technikai biztonság megőrzését. A megelőzési munkát nagymértékben segítik továbbra is az üzemi tűzvédelmi koordinátorok.

Megmaradtak a tűzvédelmi előadói munkaterülethez tartozó feladataim is, emellett az állomány operatív irányítása, valamint a laktanya működtetéséhez szükséges logisztikai feladatok ellátása is a munka részét képezi. A maximális beavatkozási teljesítmény elérése mellett fontos cél az is, hogy eredményesen szerepelhessünk a különböző országos megmérettetéseken, legyen szó elméleti szakmai vetélkedőről vagy fizikai, illetve sportteljesítményekről.

- Adottak-e az infrastrukturális feltételek a munkavégzésükhöz?

- Igen, úgy érezzük, hogy ez ügyben minden tőle telhetőt megtesz az ISD Dunaferr Zrt. és a VÉD-SZ Kft. egyaránt. Tavaly sikerült beszerezni egy kombinált ipari oltójárművet, amely gyakorlatilag minden típusú tűzesetnél bevethető. Folyamatosan korszerűsödik a laktanya épülete, az átalakítások egy részét saját munkában oldjuk meg, igénybe véve a tűzoltók eredeti szakmáját, ügyességét. A korábbi átalakítás az étkező- és híradós helyiségeket érintette, azóta már van egy új, korszerű oktatótermünk is. Remélem, hogy az említett tényezők együttesen mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben még eredményesebben működhessen a létesítményi tűzoltóság a Dunaferrnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!