Jószerencsét, kohász!

Azóta sok minden történt és történik a kohók körül... Nagyon szép – de nagyon nehéz munka a kohászoké! Ma éppen hatvan éve űzik ezt ebben a városban... A kerek évforduló alkalmából emlékülést rendezett csütörtökön délután az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (az OMBKE) helyi csoportja a kamara székházában. Aki kohásznak vallja magát és betegség nem kötötte ágyhoz, vagy nem volt éppen műszakban, az ott volt... Az évforduló a szakma helyi történetéről szólt. Amihez hozzátartozik, hogy a hat évtized alatt összesen több mint ötvenegymillió tonna nyersvasat gyártottak Dunaújvárosban. S hozzá tartozik az is, hogy a legújabb információk szerint augusztus közepén már újra dolgozik az I. kohó...

Ünnepi ülést rendezett csütörtökön délután az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) helyi csoportja abból az alkalomból, hogy hatvan évvel ezelőtt kezdődött a vasgyártás Dunaújvárosban. Egészen pontosan 1954. február 28-án avatták fel az akkor Sztálin Vasműnek nevezett gyár I. számú nagyolvasztóját. A Dunaújvárosi Kereskedelmi Kamara tanácskozó termét ez alkalomból teljesen megtöltött az egykori és mai kohászok.

– Jószerencsét! – köszöntötte az egybegyűlteket a hagyományos bányász-kohász köszöntéssel Hevesi Imre, az OMBKE-csoport korábbi titkára, az ISD Dunaferr Zrt. nagyolvasztójának technológiai osztályvezetője. Cseh Ferenc, a kohók gyárvezetője elevenítette fel csütörtökön elsőként a hatvan évvel ezelőtti napot, a kohó születésnapját. 

– Bízzunk abban, hogy lesznek még további születésnapok a kohászok számára! – utalt az elmúlt hónapok kérdéseire: megmarad-e a folyékony fázis a gyárban? Cseh Ferenc nem csak köszöntötte az ülés résztvevőit, hanem köszönetet is mondott mindazoknak, akik a hőskorban, az új technológia bevezetésében részt vettek, folyamatosan tanulva és a magyarokra olyannyira jellemző kreatív módon működtették a kohókat. Köszönetet mondott az oktatóknak is, aki gondoskodtak a folyamatos szakmai utánpótlásról, és a mai kollégáknak, akik „kordában tartják és szabályozzák” a nyersvasgyártás folyamatait. Ezután Papp Zoltán üzemvezető sorolta el, dokumentumértékű fényképekkel illusztrálva a kohók szakmai történetét.

Ünnepi ülést rendezett az MBKE helyi csoportja abból az alkalomból, hogy hatvan éve avatták fel az első kohót a vasműben (Fotó: Ady Géza)

Mint mondta, a kohók építése 1952. január 29-én kezdődött. Csak néhány állomást emelünk ki a részletes előadásból. Például 1955. augusztusát, amikor beindult az ércelőkészítő üzem. 1961-et, amikor megkezdte munkáját a salakhabosító. 1977-et, amikor bevezették a magas toroknyomású technológiát. 1980-at, amikor elkezdtek indiai ércet és pelletet használni a vasmű kohóiban. Ezután Márkus László, korábbi gyáregységvezető mesélt történeteket abból a negyvenöt évbből, amit a kohónál töltött. Majd ismét Cseh Ferenc gyárvezető emlékeztette az OMBKE-tagokat, hogy bár a kohóátépítés még nem kezdődött el, de vannak biztató momentumok: a dolgok mai álláésa szerint idén augusztus közepén már dolgozni fognak az átépített I. számú nagyolvasztónál. Igaz, az is a tényekhez tartozik, hogy azután leállítják a II. kohót...

Az OMBKE-gyűlésen „Az ISD Dunaferr Kiváló Dolgozója”címmel tüntették ki Müller Ferencet, a II. kohó főolvasztárát, és Papp Zoltán üzemvezetőt. A Miskolci Egyetem emeritus professzora, dr. Farkas Ottó is eljött az ünnepségre és köszöntötte a kohászokat – akik közül nagyon sokan tanítványai voltak. Hangsúlyozta: szakirodalomban ma már komoly nyoma van annak, hogy a vasmű mindig helyet adott kísérleteknek, vizsgálatoknak, és az itteni szakemberek segítették a tudás, a tapasztalat felhalmozását. – Legyen mindig olyan kohó, amiből csapolni lehet! – kívánta a professzor. Az összejövetel végén minden résztvevő kapott egy kupát, OMBKE-jelvénnyel.

Szólítson csak minket uraknak!

A kohásznak még ma is komoly fizikai edzettséggel kell rendelkezni

Nyolcvanadik életévét tölti be a nyáron Márkus László, aki egész életében a kohóknál dolgozott. Márkus László, a kohó egykori gyáregységvezetője negyvenöt esztendőt töltött a dunaújvárosi kohók mellett. Az 1974 és 1993 között töltötte be a gyáregységvezetői posztot. – Amikor 1990-ben két hónappal a tervezett nagyjavítás előtt kilyukadt az I. kohó, nagyon gyorsan kellett alkatrészeket vásárolni hozzá – elevenítette fel egyik emlékét. – Az orosz miniszterhelyettes, akivel tárgyaltunk, azzal kezdte: hogyan szólítsam magukat? Már nem elvtársak, én meg nem vagyok polgártárs! Szólítson nyugodtan úrnak minket, válaszoltuk... A kohásznak nem egyszerű a helyzete, nagyon sok kihívással szembesül minden nap, mondta Márkus László.

Márkus László, a kohó volt gyáregységvezetője (Fotó: Ady Géza)

– Mint minden munkát, ezt is nagyon szeretni kell ahhoz, hogy jól csináljuk. De ez még nem elég! A kohásznak komoly fizikai edzettséggel is kell rendelkeznie. Egy csapolónyílást annak idején kézzel kibontani... Az egy emlékezetes teljesítmény volt! – Manapság sokan kérdezik: megmarad-e a kohászat? A válaszom: igen! Addig, amíg a magyar termelő kap elég ércet és kokszot, és amíg lesz, aki kifizeti a vasat...