A Duna menti vasgyár építése

Egy emelkedőben levő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lenne, mint jó vasművek - írta 1842. április 5-i keltezésű levelében W.T. Clarknak gazdaságfejlesztő koncepciójában Széchenyi. A munkásságát méltató egyik tanulmány kiemeli a Duna menti vasgyár létesítésének tőle eredeztető gondolatát. A vasmű telepítési terv akkor még nem teljesülhetett, mivel a feltételként szabott vasérctelepet nem találták meg.

Később újból napirendre került, ugyanis a magyar gazdaság halaszthatatlan feladata lett az acélfeldolgozó-ipar (elsősorban gépipar) fejlesztése. A fejlesztést felgyorsította az 1930-as évek végén világszerte erősödő hadiipari programok Magyarországot is elért hulláma, ami győri program néven került be a magyar gazdaságtörténetbe - olvasható a Dunaferr Dunai Vasmű Krónika, 2000-ben megjelent kötetben. Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-i nevezetes győri beszédében nyilvánosságra hozta a kormány iparfejlesztési programját. A megvalósítás során több gyár kapacitásterhelése nagymértékűvé vált. Az iparügyi minisztérium úgy alakította ki koncepcióját, hogy az állami vasgyár kapacitásának növelését Diósgyőr helyett más telephelyen építendő új vasműben oldja meg.

Az új vasmű előzetes tervét az iparügyi minisztérium rendeletére a MÁVAG diósgyőri gyárában dolgozták ki, két változatban. Az egyik szerint Ajka és Bodajk táján, a másik szerint Dunaföldvár és Kalocsa között, a Duna mentén települt volna. A terv nagyolvasztóból, martinacélműből, hengerművekből, kiszolgálóüzemekből, erőműből és lakótelepből állt. Az új vasmű telephelyének kérdésében Bornemissza Géza ipari miniszter Győr mellett döntött, ahol a megkezdett munkáknak bombázás vetett véget 1944-ben.

Öt büszke építő. A vaskohászat nem csak a nemzetgazdaság, hanem a háborús jóvátétel miatt is fontossá vált
Fotó: a szerző archívuma

A második telepítési kísérlet már sokak számára ismerős, ez pedig nem más, mint a mohácsi építkezés terve. Az új telephely kijelölésekor is a Duna menti elhelyezést szorgalmazták. Ismét több lehetőséget vizsgáltak. Az értékelés szempontjai között szerepelt az altalaj minősége, a terület nagysága, a közelség az alapanyagokhoz, a vízi szállítás lehetősége, az iparivíz-ellátás, légi védettség. Ebben az időben már nyilvánvaló volt, hogy a vasmű a háború alatt nem épülhet meg. Mohács elsőbbsége egyértelmű volt, de a Tát melletti elhelyezést is támogatták. Mohács mellett szólt a komlói szén közelsége, a kavicsos altalaj és a város készsége: 330 kat. holdat biztosított a vasmű részére. Fontos szempont volt az 1000 tonnás uszályok használhatósága, a kedvező munkaerő- és élelmiszerellátottság.

A háború után a vaskohászat nemcsak az újjáépítésben, hanem a jóvátétel teljesítésében is a főszerepet kapott. A Politikai Bizottság 1946. október 15-én már tárgyalta a népgazdasági terv előkészítésére vonatkozó javaslatot, és ennek alapján alakult ki a Magyar Kommunista Párt 1947 januárjában közzétett hároméves tervjavaslata, benne a bányászat, kohászat fejlesztése. Közben az új vasmű terve napirenden maradt. A hivatalos levelezések közül figyelemre méltó Sebestyén Jánosnak, a Nehézipari Központ (NIK) Műszaki Főosztálya vezetőjének Vas Zoltán miniszterhez írt feljegyzése, 1947. novemberi keltezéssel, amelyben a mohácsi új kokszolómű és vasmű létesítése mellett érvel. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága 1949. január 20-ai ülésén Rákosi Mátyás főtitkár vezetésével megvitatta Az ötéves terv alapvető kérdései tárgyú előterjesztést. A határozatok között szerepelt: Az új vasművet Mohácson kell felépíteni.

Mohácson 1949-ben elkészült a lakótelep 10 lakóháza, csatorna- és vízvezeték hálózata, megkezdődtek a mohács-bátaszéki vasútvonal munkálatai, azonban az építkezés a jugoszláv határ közelsége miatt 1949 őszétől kérdésessé vált. Mohács ügyében 1949. december 23-án a pártvezetésen belüli vita lezárásaként előterjesztés készült a Politikai Bizottság számára: A vasipari kombinát építési helyének változtatása tárgyában, amelyben Dunapentelét ajánlják. A PB a dunapentelei telepítést jóváhagyta, és 28-án már a Minisztertanács is így határozott.

A Dunai Vasmű építése

Az első napon a munkások egyik csoportja hozzákezdett a sikló építéséhez, vagyis a Dunán érkező anyag feljuttatását készítették elő. A többiek, akiknek szállásokat kellett építeni, a hatos úton indultak Dunaföldvár irányába. Fazekas Imre ács brigádvezető visszaemlékezése szerint: „Körülbelül a mai Béke tér helyén, közel a Lajos-kőhöz álltunk meg, ahol egy dűlőút keresztezte az országutat. Barakkok építésével kezdtük. Gabonatábla volt az első kitűzött barakk helyén. Igencsak sajnáltuk eltaposni ”(Forrás: mult-kor.hu)

A győri vasmű építési munkáiról Simon Béla, az építés kormánybiztosa így ír: 1944 elején megkezdődtek az építkezési munkák. Kb. 30 cölöp volt a nagyolvasztók helyén leverve, amikor április 13-án a Magyar Vagon Rt. Gyártelepe és repülőtere a Messerschmitt repülőgép-program miatt bombaszőnyeget kapott, melynek jelentős része (kb. 300 bomba) a vasmű területére esett. Később - a közelben lévő rendező pályaudvar miatt - még két ízben szenvedett az építkezés bombasérüléseket. A bombázások tapasztalatai az ipari decentralizáció híveinek adtak előnyt, akik felvetették az áttelepülés kérdését. (Forrás: Dunaferr DV Krónika)

Ahhoz, hogy az építkezést el tudják kezdeni, mindenek előtt utakat kellett építeni...