Beszállítás

2018.03.05. 14:29

Varga Mihály: a kormány támogatja a kkv-k fejlődését

A beszállító fejlesztési programban 2017 végéig 6 nagyvállalathoz kapcsolódóan 50 magyar kis és középvállalkozás nyújtott be támogatási kérelmet.

A kormány a beszállító fejlesztési programmal is támogatja a magyar kis és közepes vállalkozások (kkv) fejlődését, annak érdekében, hogy a vállalkozások önállóan is meg tudjanak jelenni az exportpiacokon, bővíthessék kapacitásaikat és jelentős lépést tehessenek a digitalizáció irányába – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-nek.

A program keretében a tököli Instrum Alkatrészgyártó és Fémipari Szolgáltató Kft.-nek adták át hétfőn a támogatást igazoló okiratot, a 70 millió forintos iparfejlesztési beruházáshoz a magyar kormány 47 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Varga Mihály kiemelte, a tököli cég az ipar 4.0 technológiába is illeszkedő két gépet vásárolt, amely hozzájárul a magyar vállalat jelentős árbevétel-növekedéséhez.

„Nem feltétlen kell mindenkinek beszállítóvá válnia, de mindenkinek képesnek kell lennie arra, ha beszállítót keres egy külföldi vagy magyar nagyvállalat, akkor ebbe a körbe be tudjon jutni”

- fogalmazott Varga Mihály.

A beszállító fejlesztési programban 2017 végéig 6 nagyvállalathoz kapcsolódóan 50 magyar kis és középvállalkozás nyújtott be támogatási kérelmet, a jelentkezések elbírálása zajlik – ismertette Varga Mihály, és bejelentette, hogy a kormány 2018-ban is folytatja a programot.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a program révén a közép-magyarországi régióban is lehetett fejlesztési támogatás adni, ahol európai uniós forrást nem vagy csak korlátozottan lehet felhasználni. A több mint 29 éve működő Instrum Kft. annak idején 12 munkavállalóval indult, az alkatrészgyártó és fémipari szolgáltató cég azóta meghússzorozta az árbevételét, a munkavállalók száma közel négyszeresére nőtt. Ezek azok a sikeres magyar cégek, amelyekbe érdemes invesztálni, a támogatást biztosítani – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában