Választás 2016

2016.05.31. 18:50

Gebei Bálint figyel a lakóépületekre is - Tapasztalatai miatt indul független jelöltként

Dunaújváros - A vasárnapi időközi képviselőválasztás független jelöltje egyben lakásszövetkezeti tisztségviselő is.

Pekarek János

Arányaiban meglepően sokan mentek el Gebei Bálint független képviselőjelölt fórumára kedden este ötkor, a Munkásművelődési Központ 108-as termébe: a közönség számára kitett tizennyolc székből tizennégyen ültek érdeklődők. Akik később többnyire hozzászólókká is váltak.

A jelölt, aki a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet ügyvezetője, azzal kezdte bemutatkozását, hogy igazából nincs is szüksége bemutatkozásra: a jelenlévőket ismeri. Magáról mégis elmondott annyit, hogy 1973-ban született Dunaújvárosban, négy gyermek édesapja, általános iskoláit Rácalmáson végezte, Székesfehérváron lett építésztechnikus, Pécsett település- és városfejlesztő mérnök, Dunaújvárosban közgazdász.

Gebei Bálint fórumán viszonylag sokan vettek részt kedden. Fotó: Ady Géza

Az építőiparban kezdett dolgozni, 2001-től a DVG Zrt. lett a munkahelye, ahol végül több kft-t is irányított. 2012-től dolgozik a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet elnökeként.

- Amiért az időközi képviselőválasztáson indulok, az éppen a lakásfenntartó szövetkezetnél végzett munkámból következik - mondta a jelölt. - Úgy tapasztaltam, hogy a lakók jobb életminőségéért végzett munkában egy határ után megakadunk: sok ajtó csak bizonyos köröknek nyílik meg. A képviselőknek: ők ugyanis más jogosultságokkal rendelkeznek - közölte.

Nem tett nagy ígéreteket a fórumon összegyűlteknek. Mint mondta: a jelöltek többsége a közterületekkel foglalkozik, ő viszont lakóépületekre koncentrál. Szeretne több támogatást az épületek felújításához.

A jelenlévők több konkrét problémájuk megoldását kérték a jelölttől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!