Újraépítették a középkort

Akadnak gyönyörű települések Németországban, ám Münsterről az a hír járja, hogy a legszebb. Dortmundból bő egy óra alatt érhetünk a városba, vasárnap délelőtt lévén a parkolás nem jelent gondot a belváros közvetlen közelében. A Rothenburgstrasséról érkezünk a Prinzipalmarktra, a homokszínű városi borházat pillantjuk meg először, a Stadtweinhaus a település talán legcsodásabb épületének, a városházának a közvetlen szomszédja. A borházat 1615-ben emelték, késő reneszánsz stílusban, remekül illeszkedik a gyönyörű patríciusházak közé. 
A városháza késő gótikus, oromfalas, rendkívüli jómódot sugárzó homlokzata uralja a térré szélesedő utca déli részét. A 15. századi épület hűen tükrözi a helyi polgárság erejét, gazdagságát. Falai között, a Béke-teremben (Friedensal) írták alá a vesztfáliai béke egyik részszerződését, a terem falainak faburkolata a gótika és a reneszánsz elemeit is magában foglalja. A festmények a jelentős esemény résztvevőit, III. Ferdinánd császárt, IV. Spanyol Fülöpöt és  XV. Lajost ábrázolják, követeik társaságában. De a múlt egyéb értékei is megtalálhatók itt, hatalmas koronacsillárok és értékes fegyverek. 

A Dortmund-Ems csatorna partján elterülő település óvárosa a második világháborúban a bombázások nyomán teljesen megsemmisült, az ódon épületekből szinte csak törmelék maradt. Ám a rendkívül szorgalmas és hagyománytisztelő helyiek aprólékos munkával, eredeti formájában állították helyre az épületeket.

Münstert 780-ban, két fontos kereskedelmi út keresztezésében alapították, 800-ban egy fríz misszionárius, Liudger kolostort - monasterium - alapított a már meglévő, nem túl jelentős település mellett. Mások szerint Nagy Károly alapította a kolostort 805-ben. Ami viszont biztos: a település már a 12. században megkapta a városjogot, majd rövidesen tagja lett a Hanza-szövetségnek. A helyi kereskedők kiváló kapcsolatokat ápoltak külföldi kollégáikkal, az angolokkal, a skandinávokkal és az oroszokkal. 1534-ben kevéssé szívmelengető események zajlottak itt, a fanatikus anabaptisták vették át a hatalmat - Jan van Leyden, Bernard Knipperdoling, Bernhard Krechting vezetésével -, ám uralkodásuk kérész-életűnek bizonyult, megkínozták, majd kivégezték őket. Az anabaptisták, azaz újrakeresztelők mozgalma a 16-17. századi, feudalizmus elleni vallásos tant képviselte, a reformáció egyik népi irányzata volt. Hívei újrakeresztelték a felnőtteket, innen ered a nevük is, ugyanis csak az érett fejjel felvett keresztséget ismerték el hivatalosnak, törvényesnek.

Münster a 18. században tovább erősödött, ekkor élte fénykorát: fő- és székváros lett, ezen időszakban a helyi nemesség komoly beruházásokba kezdett, villámgyorsan  épültek a pompás kastélyok, nemesi kúriák. Az egyetemet Franz von Fürstenberg alapította 1773-ban.

Előzőleg, 1648. október 24-én itt hirdették ki a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét, amelynek egyik szerződését Münsterben, a másikat Osnabrückben írták alá.
Előbbi városban a császár és a katolikus hatalmak, Franciaország és Spanyolország megbízottai tárgyaltak, utóbbi helyszínen a protestáns nemzetek folytattak eszmecserét az uralkodó által kinevezett képviselőkkel. A vesztfáliai békekötésben foglaltaknak nem örültek a németek, lévén a dokumentum elismerte Németország szétdarabolását, jelentős területek kerültek a svédekhez és Franciaországhoz. Különösen Elzász elvesztése okozott fájdalmat, utóbbit a franciák kebelezték be. 

A békeszerződés jelentősége nem csak ebben állt: elismerte Hollandia és Svájc függetlenségét is. A francia forradalom után Münster Poroszország része lett, 1816-ban Porosz-Vesztfália fővárosa.
A városháza mellett találjuk az 1400-ban épített Lambert-templomot, a Lambertikirchét. Tornyának alsó részén láthatóak azok a vasketrecek - az 1536-ból származó eredetiek hű másolatai -, amelyek elrettentésül szolgáltak. A lemészárolt anabaptista vezetők holttesteit ezekben tették közszemlére.

Néhány száz métert ballagunk a városházától a Michaelisplatzon, s elérjük a Domplatzot a város szívében. A tartomány legnagyobb templomát - Dom St. Paul - 1225-től negyven éven át építették, de a munka igazából soha nem állt meg, ugyanis a 16. és a 18. században is jelentősen alakítottak rajta, így lett a román és a gótikus stílus remek ötvözete. A 11 órakor kezdődő istentisztelet előtt fél órával, a déli előcsarnokon át lépünk be a templomba, a kapuzatot alakok koszorúja veszi körül, köztük a végítéletet mondó Krisztus, valamint tőle lejjebb a székesegyház védőszentje, Szent Pál. Mint a turisták többsége, mi is a karzat mögötti átjáróban a hatalmas, asztronómiai órát bámuljuk, a rendkívül bonyolult skálát és a hatalmas mutatókat. 

A dómból kijövet a püspöki palotára vetünk néhány pillantást, majd az Egyetemi-templomba, a Petrikirchébe térünk be. A jezsuiták építették 1590-ben, az épületben a legkülönbözőbb stílusok keverednek, azonban jól megférnek egymással. Széles, jón oszlopok magasodnak, s nem zavarják a gótikus szentélyt és a reneszánsz portálokat.