Utazó

2017.02.12. 14:15

Ahol a vallás nem csupán parádé

Kerala/Dunaújváros - Hankusz Kálmán fotóriporter újabb beszámolót küldött a távoli Indiából. Ezúttal a valláshoz visz kicsit közelebb szándékai szerint.

Hankusz Kálmán

Miközben végső úti célom, a szigetek felé igyekeztem, sok területen áthaladtam, megannyi érdekes embert, történetet, helyet megismerve. Ezekre a helyekre turista biztosan nem látogat el, mert a helyiek is veszélyesnek ítélik időnként, az effajta elzárt településeket idegenként meglátogatni. Nem tudom, mitől félnek, mert az emberek rendkívül udvariasak, vendégszeretőek és rendkívül kedvesek. Én ezt tapasztaltam. A vallási rituálék és helyi szokások időnként vadnak tűnhetnek, de ez csak azért van, mert nem ismerjük.

A felvételeken is látszik, hogy a vallás fontos szerepet tölt be az indiai emberek életében

Belecsöppentem egy hatalmas templomban tartott szertartásba, és bár a cipőt levetették velem - ez egyébként mindenhol kötelező -, a résztvevők számára ez szent rituálé volt, engem engedtek fotózni, filmezni. Inkább segítettek, mintsem gátoltak tevékenységemben. Úgy éreztem, hogy bár a helyek szentek és az ottaniak számára tabuk is, engem nem róttak meg azért, mert nem ismerem a szokásaikat, segítettek eligazodni.

Már egészen kisgyermekkorban a mindennapok részévé válik a vallás Fotó: Hankusz Kálmán

A monumentális építmények, a templomok, szentélyek is igazolják a vallás fontosságát.

Néhány életképen látszik, hogy ezek nem egy nagyváros turistacélpontjai, hanem Dél-India vidéki részének, legvidékibb csücske. Helyi vezető nélkül sem idetalálni, sem az itteni dolgokban eligazodni nem nagyon lehet annak, aki a világ nyugatabbik feléből érkezik, és az általuk ismert nyelveket nem beszéli. Az angol csak egy közbenső nyelv lehet, ha az ottaniak közül valaki ismeri a helyi beszélt nyelvet és az angolt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!