Nagy autók, Holdra szállás... Amerika, ahogyan én láttam

Amerika - Persze a vadnyugat, a westernfilmek, Hollywood, a „San Francisco utcáin”, a mérhetetlen gazdagság és mellette a mélynyomor sem maradhatott ki a felsorolásból. Őszintén szólva akkor rajongtam az Újvilág iránt, amikor utálnom kellett volna. Kamaszként már el-eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne egyszer közelről látni a New York-i Szabadság-szobrot, később pedig fiatal felnőttként néhány könyvet el is olvastam Amerikáról. Amikorra már barátunkká, szövetségesünkké vált, nem érdekelt annyira. Szerencsémre sok helyre eljutottam a világban, de Észak-Amerika kimaradt belőle. Nem hiányzott, de azért egy apró kíváncsiság mindig volt bennem iránta. Aztán egyszer, egy beszélgetés után megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy ha lehet, menjünk el oda egyszer az életünkben. Döntöttünk, belevágtunk – és elmentünk. Nagyon nagy hálával tartozom a szüleimnek, Annának, a feleségemnek és Simonyi Gergő barátomnak, aki hasznos tanácsokkal és útravalókkal látott el az utazás előtt. Gergő a város kiválasztásában is segítségemre volt. 

Az utazás 

Mindenképpen nagy európai légitársasággal szerettünk volna repülni. Münchenből közvetlenül csak a Lufthansa repül San Franciscóba, a német légi cég azonban drága, nagyon drága. Közbenső leszállással több légitársaság is szóba jött, végül a British Airways mellett döntöttünk. Münchenből kis hátszéllel kb. nyolcvan perc volt az út egy kis Airbusszal Londonba, ami bevezetésnek megfelelt. A brit fővárosban hűvös, szeles idő fogadott bennünket. A hosszú, tizenkét órás várakozást megkönnyítendő, egy reptér melletti fapados szállodában foglaltunk szobát, hogy másnap pihenten vágjunk neki a hosszú repülésnek. Indulás előtt három órával már a reptéren voltunk, és ott állt mellettünk az óriás, amelynek fedélzetén közel tizenegy órát töltöttünk el. Az óriás, pedig egy Jumbo volt, a világ egyik legszebb repülőgépe, az ég királynője. A hatalmas gép nem mai példány, de még így, közel húsz­évesen is gyönyörű, lenyűgöző látványt nyújtott. A gépen telt ház volt, ami 275 utast és a személyzetet jelentette. A beszállást, majd az ajtók zárását követően egyszer csak megmozdult a monstrum. A push back után szépen lassan elindult a 09L pálya felé. Előttünk még felszállt néhány gép, majd rágurultunk a pályára, a pilóták felszálló teljesítményre állították a hajtóműveket, és meglódult a négyszáz tonnás elefánt. A sebesség egyre nőtt, majd felemelkedtünk.

Egy perccel később egy jobb forduló, majd irány Skócia, Izland, Grönland és Kanada. Grönlandig szinte végig felhős volt az ég, de onnantól kezdve egyik csoda követte a másikat. Hó, jég, hegyek, öblök, szárazföldek. Vancouver felett elrepülve Seattle következett, és egy órával később már meg is kezdődött a süllyedés. Tíz óra negyven perces repülést követően gyönyörű, napsütéses időben szálltunk le San Francisco Nemzetközi Repülőterére. Leszállás közben készítette Gábor fiam azt a képet, amely örökre emlékezetes marad. A Golden Gate fényes napsütésben. Ennél szebbet nem is kívánhattunk volna. Kiszálláskor megkérdeztük a személyzetet, hogy felmehetnénk-e a gép „púpjába”. Örömünkre az utaskísérők megengedték, és meg sem álltunk a pilótafül­kéig. A másodpilóta kedvesen fogadott bennünket, és még a kapitányi ülésbe is beülhettek a fiúk egy-egy fénykép erejéig. Amikor elhagytuk a fedélzetet, kereken 9800 kilométerre voltunk Budapesttől. A kiszállást követően kis gyaloglás, majd irány a bevándorlási tiszt. Hogy őszinte legyek, bár minden létező okmányunk és engedélyünk rendben volt, mégis némi félelemmel vártam az útlevél-ellenőrzést. – Mi van, ha mégsem mehetünk be az Egyesült Államok területére? 

Szerencsére a bevándorlási tiszt mindent rendben talált, így beléphettünk az Újvilágba. Apró kötelességemnek próbáltam még eleget tenni azzal, hogy felhívjam a szüleimet, de nem ment, mert nem haladok a korral. Régi vágású, csak GSM rendszerrel működő telefonom nem talált hálózatot, mert arrafelé csak 3-4 G-s rendszerek működnek. Némi baráti segítséggel azért sikerült hazaüzennem, hogy szerencsésen megérkeztünk. 

Első élményeink 

Az első sokk bérelt autónk átvételekor ért, mert a Ford Focus automata váltóval volt felszerelve. Korábban, életemben egyszer vezettem automata sebességváltós autót még a kilencvenes évek elején, most pedig ott ültem egy idegen világban egy vadidegen autóban a családommal. Átvételkor megkérdeztem, hogy milyen benzint kell tankolni az autóba, amire nemes egyszerűséggel csak „regular” választ kaptam. A regular Amerikában a 87-es oktánszámú benzint jelenti, ami Európában kb. a 94-esnek felel meg. Az átvételt követően bepakoltunk, a navigációs rendszerbe beprogramoztuk a szállásunk címét és elindultunk. A következő meglepetés akkor ért, amikor ránéztem a műszerfalra: a sebesség mérföld per órában, a megtett út mérföldben, az üzemanyag mennyisége pedig gallonban volt megadva. Az első mérföldek megtétele után olyan érzésem volt, mintha Kuvaitban lennénk, csak minden jóval nagyobb, mint az arab olajállamban: az épületek, az utak, és az autók. A jót könnyű megszokni, így apró hibákat leszámítva nem volt sok gondom az automata váltóval. Szerintem sokunkban él(t) olyan kép Amerikáról, hogy ott hatalmas limuzinok mennek a soksávos és többszintes utakon. Utóbbi nagyjából a valóságban is így van, viszont az autók… Sok a német és a japán, viszonylag kevés az amerikai autó az utakon. Audi, BMW és Mercedes a leggyakoribbak a német autók közül, Honda, Nissan és Toyota a japánok közül. Az egyik kedvencemből, a Fiat 500-asból viszont jó néhányat láttam. A kamionok pedig… nagyobbak, mint Európában és szinte mindegyik csőrös, a Peterbilt pedig némi túlzással egyeduralkodó. Látványosak, hosszúak és szépek. A szállodáig csak tizenöt percet kellett vezetni a reptérről és máris elfoglalhattuk a szobánkat. A szálloda tulajdonképpen egy társasház, amelyben nyitott folyosókról nyíltak a szobák. Csendes, barátságos környezet pár percre a San Francisco-öböl partjától. A lift mellé nagy tábla volt kifüggesztve, amelyen az állt, hogy a szállodában és ötven lábas környezetében tilos a dohányzás. Nemdohányzóként kész felüdülés volt Amerika, mert szinte sehol sem lehet dohányozni. Feltűnően kevés dohányost láttam az utcákon, a szupermarketekben pedig egyáltalán nem találtam dohányterméket. Németországban, a legtöbb szupermarketben a pénztár előtt van egy hatalmas rekesz, amelyekben a dohányt és a cigarettát árulják.

Az első sokk: a bérelt autónk, a Ford Focus automata váltós volt

Amerikában úgy tűnt, hogy nem sikk dohányozni. Fáradtságunk ellenére egy kis sétát tettünk az öböl partján, és amikor elindultunk, újabb meglepetés ért minket: a gyalogosoknak nem piros és zöld lámpa mutatja az átkelés lehetőségét vagy tiltását, hanem egy piros kéz, illetve egy futó ember. Szabad jelzéskor a futó ember mellett megjelenik a hátralévő idő is. Sétánk során jöttünk rá arra, hogy milyen jó helyen sikerült szállást találnunk. Az öböl partjáról jól láthatók a reptérre érkező gépek, távolban pedig San Francisco felhőkarcolói magasodnak. Hatalmas, szabad vízfelület, velünk szemben jobbra Oakland… Este még egy kis autózást is beiktattunk egy közeli szupermarketbe. Egyik német kollégám adta meg annak az élelmiszerláncnak a nevét, amelyikben a legtöbbször vásároltunk. Előre tudtuk, hogy Kaliforniában drága az élelmiszer. Egy kg kenyér négy, egy liter tej kicsivel több, mint egy dollárba kerül. A felvágott és a többi ennivaló sem olcsó. Az üzletek választéka lenyűgözött bennünket. Sokkal többféle élelmiszert lehet kapni, mint Európában. A biztonság sem mellékes a bevásárlóközpontokban. A röviditalok zárt szekrényekben vannak, és a vevőnek meg kell nyomni egy gombot, amire kijön egy eladó. Rá kell mutatni a kívánt italra, amit az eladó elvisz a pénztárhoz, és ott a vevő fizetés után kapja meg. Vásárlás után pedig az épületből való kilépéskor egy ellenőrnek meg kell mutatni a blokkot, amivel igazoljuk, hogy az áruért fizettünk. Apró érdekesség, hogy a Trader Joe’s hálózatnak a német tulajdonosai birtokolják az Aldi üzletláncot is. Első esténkre nagyon elfáradtunk. Hosszú repülés, új élmények, meglepetések, pedig szinte még el sem kezdődött. (Folytatjuk)