Utazó

2009.07.29. 08:16

Borhetek Badacsonyban

A badacsonyi programok egyik legnépszerűbbike évek óta a borhetek eseménysorozata. Ahogyan a város polgármestere, Krisztin N. László mondja, a település programszerkezetében háromféle csomag szerepel.

PLT

A nemzeti és egyéb hivatalos programok mellett a hagyományos közművelődési események, mint például az író-olvasó találkozók, tárlatok, főzőversenyek is helyet kapnak. A harmadik csomagban pedig a turisztikai programok szerepelnek.

Fontos az előző kettő is, de a helyi lakosok számára a turisztika szintén. Hiszen őket a nyári idegenforgalmi szezonban elsősorban a munkájuk köti le, részt vesznek például az ide érkezők kiszolgálásában. A kéknyelű virágzásának ünnepén, a Szegedy Róza-legendához fűződő eseményen, a borheteken és a szüreti mulatságon. Az ezen ünnepek köré épülő rendezvények az itt élők megélhetését is szolgálják, amellett, hogy azt adja a szőlő és a bor, valamint az azokra épülő turizmus is - mondja a polgármester.

- Kezdetben csak borhetünk volt, mára a program nagyobb eseménnyé nőtte ki magát, mert a szőlővel, borral foglalkozók szinte egyetlen olyan megnyilvánulási lehetősége és bevételi forrása, amely azonnal realizálódik, megtérül. A turisztikai programok közül egyedül a szüret a helyiek ünnepe, úgyhogy jó érzés a borheteken, a munka dandárjában mulató badacsonyiakat látni. Ilyenkor az ide érkező vendégekért dolgozunk és persze azért, hogy értékeinket bemutassuk. A borhetek eseménysora sokat fejlődött mára, ennek eredménye is mutatkozik már. Például sikerült megállapodniuk a borászoknak abban a minőségben, amellyel itt meg szabad jelenniük. Ez egy hosszú évek óta tartó folyamat része, akárcsak az, hogy kizárólag üvegpohárban szolgálunk ki. Ma már a vendégek meg is lepődnének, ha másként lenne. Kiforrta magát mára a borhetek, de még mindig van javítanivaló - mondja Krisztin N. László.

Hozzáteszi, hogy tudják, a vendégeket korrekt borokkal, finom ételekkel kell kiszolgálni. Csakhogy az kevés, hogy a turista eljön, fürdik, eszik és iszik, a program is kell. Ebben sokat segít a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, anyagilag, ötletekkel, szervezéssel. A céh ötlete volt például az idén először indított régiós buszjárat, amely a nyár minden napján kétóránként felveszi és hazaszállítja az utasokat a környező nyolc településen. A pincészeteknél, strandoknál, éttermeknél, de a nemzeti parknál és a kecskefarmon is megáll. A céh segítségével szponzorok is vannak már, és a vállalkozók is zsebbe nyúlnak, nem kell az önkormányzatnak egyedül állnia a költségeket. Badacsonyban egyre többen magukénak érzik a feladatokat. A távlati célok között pedig a paletta további színesítése, az elő- és utószezoni programok bővítése szerepel. 

A borheteket a Városi Művelődési Központ és Könyvtár szervezi. Az intézmény igazgatója, a főszervező, Fodor József szerint idén jelentős előrelépés történt.

A 16 napos eseményen immár 14 borászat képviselteti magát a korábbinál jóval nagyobb helyszínen és színvonalasabb, gazdagabb programcsomaggal. A Badacsonyi Borvidék legjobb nedűit kínálják a pincészetek, hideg- és melegkonyha, valamint kirakodó- és kézművesvásár is van. Mivel nem sikerült pályázati támogatást szerezni és az önkormányzat a tavalyi támogatásnak csak a negyedét tudta biztosítani, nagy dolog, hogy ilyen színvonalat tudunk nyújtani  magyarázza a főszervező. 

Úgy fogalmaz, hogy köszönhető a siker a vállalkozóknak, a borászoknak és a reklámot biztosító Tourinform-irodának is. A vendégek tájékozódását segíti a folyamatosan nyitva tartó információs iroda. A gyerekeket bohócok és gyermekprogramok szórakoztatják, a felnőtteknek pedig naponta bemutatkozik egy-egy borászat, az elhangzottakból aztán kvízjátékot állítanak össze a versenyzők számára. A helyi és környékbeli fiatal amatőr csoportok itt bemutatkozhatnak, esténként pedig neves művészek, együttesek szórakoztatják a vendégeket. Nagy sikert aratott például Török Ádám és a Mini együttes, Deák Bill Gyula és Póka Angéla fellépése. Nem nélkülözik a népzenét, néptáncot, a mulatós műfaj is jelen van, éjszakánként pedig utcabálokban, diszkókban mulathat mindenki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!