2009.01.28. 09:53
Csodálatos vízi kalandok
Sport, játék, kényeztetés, ráadásul egy különleges helyszínen - aligha kell több az igazi kikapcsolódáshoz. S ha mindez vízzel kapcsolatos, az maga a tökély, még azoknak is, akik eddig nem tudták magukról, hogy kedvelik az efféle vízi kalandokat.
A múlt év végén nyílt meg a főváros határában az Aquaworld Budapest, amely jelenleg Közép-Európa legnagyobb szálloda- és fedett élményfürdő-együttese.
Már maga az érkezés is élmény, hiszen autóval a legegyszerűbben az M0-ás körgyűrűn, majd az új Megyeri hídon közelíthetjük meg a Dunántúlról káposztásmegyeri úti célunkat. (Kényelmes a tömegközlekedés is.) Lehet abban valami, amit a szakértők állítanak, hogy a komplexum méretei és szolgáltatásai alapján egyedülálló Közép-Európában, legfeljebb egy Amszterdamban működő hasonló létesítménnyel állítható párhuzamba. Mielőtt belevetnénk magunkat az élvezetekbe, érdemes körülnézni, mit kínál a vízi kalandokon kívül a hely, hiszen talán még egy itt eltöltött hétvége is belefér a családi büdzsébe.
Vitathatatlan, hogy az új budapesti turisztikai látványosságnak is megfelelő komplexum elsősorban a gyerekes családok számára igazi paradicsom, még akkor is, ha csak egynapos kirándulást tesznek és csak a vízi élményparkot veszik birtokukba. A gyerek fogalma azonban az egy-két éves egészen kicsitől a meglett kamaszig, sőt azon túl értendő, mert rendkívül gazdag a játékos és izgalmas kalandok választéka, minden korosztály megtalálja a maga szórakozását. Nem kell aggódni, a felnőttek számára is akad bőven élvezkednivaló.
Először is az óriási, a csarnokot fedő 21 méter - ötemeletnyi - magas, 72 méter átmérőjű kupola lenyűgöző, önmagában is építészeti bravúr. Majd jön a másik meglepetés: az élményparkokról minden korábbi elképzelésünket fe- lejtsük el, mert itt egészen különleges keleti atmoszférának leszünk részesei: az egész Aquaworld az ősi kambodzsai város, Angkor titokzatos templomait idézi. A jellegzetes falak, tornyok, a mosolygó figurák, a díszítések, faragások, szobrok önmagukban is megannyi látnivalót kínálnak, miközben a függőhídon állva azt sem tudjuk, mit is próbáljunk ki először.
Elég, ha csak azt mondom, a fürdő tizenhét medencéje közül tizenöt minden évszakban üzemel. Kint is, bent is. Válasszuk elsőként a belső óriási élménymedencét, amely fekvő és ülő masszázzsal, nyakzuhannyal és sodrófolyóval kényezteti az embert, majd innét ki lehet úszni a télen is működő szabadtéri medencébe, amelyben természetesen ugyanolyan kellemesen meleg a víz. A következő 25 méteres úszómedencét gyorsúszással hódítjuk meg, a háromméteres ugrótorony azonban nem váltja ki a vállalkozó kedvünket. Amint a speciális hullám- és szörfmedence is maradjon csak a bátrabbaké meg a profiké.
Tájékozódjuk inkább a gyerekeket boldogító élményekről: a kupolatértől elkülönített épületrészben található a gyermekmedence, amelynek változó a vízmélysége, így a legkisebbeknek is alkalmas a lubickolásra. Vannak itt is különböző élményelemek és gyermekcsúszdák, a felhőtlen fürdőzés után pedig játszóház várja az apróságokat. Na és egy bankett-terem, ahol gyerekzsúrokat, születésnapi bulikat és egyéb összejöveteleket lehet tartani.
A csúszdák. Tényleg szinte hihetetlen, de a fedett élményfürdőben télen-nyáron tizenegy csúszdát - összesen majdnem egy kilométer hosszúak - próbálhatunk ki, és mindegyik más és más élményt nyújt. Közvetlenül a kupola mellett magasodik a csúszdatorony - lépcsőn és panorámaliften is megközelíthetjük -, ahonnan hat óriáscsúszda indul. Szédülünk egy kissé: 17 méter magasról rajtolunk. És ez még nem minden: az egyik csúszdán akár hárman is lecsúszhatnánk egymás mellett, ám mi a rövidebb hagymacsúszdát választjuk, de itt is elég intenzív élményben van részünk. A kalandvágyók átélhetik, hogy milyen érzés sziklák között hömpölygő, 180 méteres hegyi folyóban sodródni.
Adrenalin a csúcson, mi meg újra a földön: a hegyi folyó alatt kialakított szaunavilágba menekülünk megpihenni. A hangulat itt is keleti, a gőz- és aromakabinok illatai fantasztikusak, átjárják az egész testünket, majd kipróbáljuk a tepidárium fűtött ágyait. A szaunák is újabb csodák, infra-, bio-, kristály- és orosz szauna közül lehet választani. Bennünket a magas hőmérsékletű finn erdei szauna izgatott, amelyből speciális hókamrába kell belépni, ahol jégkása és jeges víz segíti a fokozatos lehűlést. Kipróbáltuk a wellneszben oly divatos hideg-meleg vizes Kneipp-medencét is. Biztos, ami biztos, hátha az anyagcserénk és a vérkeringésünk még élénkítésre szorulna.