25°
28°
16°

Tündérszépek

A Tündérszépek verseny fináléjában 13 megye hölgyeit tekinthetik meg és értékelhetik olvasóink. A tét minden eddiginél nagyobb: az első Tündérszépe ugyanis 300 ezer forint értékű utazást, udvarhölgyei pedig 100-100 ezer forintos vásárlási utalványt nyernek. Az értékes nyereményhez neves zsűri is dukál: azt ugyanis, hogy kik lesznek szépségversenyünk győztesei, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, Kárpáti Rebeka szépségkirálynő, Sándor András író, rádiós, valamint Szabó Pál Krisztián a Fehérvár AV19 jégkorongozója dönti el. Természetesen továbbra is számítunk olvasóinkra, az ugyanis rajtuk múlik, hogy ki lesz a közönségkedvenc Tündérszép, és ki nyeri az ezzel járó 100 ezer forint értékű utazást. Értékelni május 10-ig, a megszokott módon lehet: egy hölgyre egy e-mail címről naponta egyszer. *

További részletek az itt elérhető versenyszabályzatban.

Az értékelési időszak lezárult. A végeredményt vasárnap este tesszük közzé.

Nagy Viktória
21, Pirtó

Nagy Viktória vagyok, 21 éves. 2018-ban pedagógiai asszisztens- és családsegítőként végeztem. A hobbim a tánc, már gyerekkorom óta több műfajban is kipróbáltam magam, mint például: balett, társastánc és hip-hop. Mára az utóbbinál maradtam, amelyet otthoni környezetben fejlesztek.

Kedvenc étele a spagetti, kedvenc itala a víz, és az R’n’B, valamint a hip-hop slágereket kedveli a legjobban. Legszívesebben a Mon Paris illatát fújja magára, 167 cm magas, és az Oroszlán jegyében született.

Viktória nem vesz részt a megyei fordulóban, ezért nem lehet rá értékelést adni.

Videós bemutatkozás megtekintése

6.38 pont

A Tündérszépek döntőjének résztvevői

* Az eldobható e-mail címekről, illetve a május 10. éjfél után érkezett értékeléseket töröltük a rendszerből.

Nézzen További tündérszépeket