Tündérszépek

2022.08.04. 14:16

Tűsarkúban és sportcipőben is hódít a filtereken átlátó tolnai Aranyhaj

Zengay Zoé 19 évesen is tudja már, hogy mi a fontos az életben. Most ő képviseli Tolna megyét a Tündérszépek országos döntőjében.

Sz. A.

A 19 éves Zoé, aki hosszú, aranyszőke loknijaival úgy fest, mint a mesebeli Aranyhaj, már tudja a siker egyik nagy titkát:

Ahhoz, hogy változtass az életeden, ki kell lépned a komfortzónádból.

Ő sem zárkózott be, sőt: a szekszárdi lány is mert nagyot lépni, amikor élő első fotózásán vett részt, ráadásul pont a Tündérszépeken, és lám, igaza lett: ő képviseli Tolna megyét szépségversenyünk országos döntőjében. 
− Reménykedtem benne, hogy jól szerepelek majd, így nagyon örültem a zsűri döntésének − árulta el Zoé a teol.hu-nak. − Ez volt az első fotózásom, és csupa pozitív élményt szereztem. Szép helyszínen, remek hangulatban, igazán profi csapattal dolgozhattam együtt, és a képek is nagyon jól sikerültek.

A közelmúltban azt is elárulta, hogy a szépségiparban a fotómodellkedés vonzza leginkább. Az értékítélete is helyén van a tolnai szépségnek, tudja, hogy a csillogás nem minden. Mint mondja, a közössségi médiában sokan követnek hírességeket, de tudni kell, hogy ott mindenki csak azt mutatja meg, amit láttatni szeretne, ezért érdemes óvatosnak lenni. 

A nyílt szívű lány szerint a szépség egyébként is csak adottság. Az tesz igazán széppé valakit, ha belülről sugárzik, ha árad belőle a pozitív energia. Nem véletlen, hogy a Tündérszépen döntőjétől is azt várja, hogy barátságokat kössön. 

Zoénak és a többi döntősnek nagyszerű mentorok segítenek majd a fináléban. Háziasszony-mentorunk ezúttal Kárpáti Rebeka 2013-as Miss Universe Hungary lesz, két mentortársa pedig a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!