Tudomány

2016.03.16. 17:30

Először sikerült dinoszauruszlábat növeszteni csirkeembrión

Chilei kutatóknak a világon elsőként sikerült a dinoszauruszokéhoz hasonló lábat növeszteniük csirkeembrión.

Az Evolution című folyóiratban közölt tanulmány szerint a "csirkeembrió lábának korai fejlődését meggátolva a végtag olyanná alakult, mint, amilyen a dinoszauruszok lába volt. Az eredmény egy dinoszaurusz lábas csirkeembrió" - idézte Alexander Vargast, a Chilei Egyetem kutatóját a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A mai madarak a theropoda dinoszauruszokból fejlődtek ki a több mint 145 millió évvel ezelőtti jura földtörténeti korban. A két lábon járó theropodák (szörnylábúak) kezdetben húsevők voltak, majd idővel növény- és rovarevő csoportjaik is kialakultak.

A dinoszauruszok szárkapocscsontja csőszerű volt és lenyúlt egészen a bokáig. A madarak kialakulásához vezető evolúció során ez a csont megrövidült és szilánkszerű alakot öltve elvált a bokától. A kutatók azonban már korábban megfigyelték, hogy az embrionális fázisban a madaraknak először a dinoszauruszokét idéző csőszerű szárkapocscsontjuk alakul ki, amely később tovább fejlődik.

A csirkeembrió szárkapocscsontjának korai fejlődésébe való beavatkozással - egy növekedésért felelős gén manipulációjával -, a kutatóknak sikerült elérniük, hogy a csont az eredeti, csőszerű formában fejlődjön tovább, összekapcsolódva a bokával. 

Vargas szerint az eredmények nem csupán a madarak és a dinoszauruszok kapcsolatát, hanem az evolúciós folyamatban végbement genetikai változásokat is új megvilágításba helyezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!