Tudomány

2017.06.07. 14:40

Csak egyetlen bolygónk van - Nincs B-terv, mert nincs B-bolygónk

1972-ben, 45 évvel ezelőtt Stockholmban az ENSZ közgyűlése június ötödikét nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. A döntéshozók célja az volt, hogy e napon világszerte minden évben ráirányítsák a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés fontosságára.

Hevesiné Kővári Éva

Az ENSZ a világnapot megalapító határozatában arra szólította fel a kormányokat és egyéb szervezeteket, hogy helyi, nemzeti szintű, valamint világméretű eseményekkel, rendezvényekkel hangsúlyozzák ki a környezetvédelem fontosságát, programjaikkal segítsék elő a környezetvédelmi célok megvalósulását. Ezen a napon díjakat és elismeréseket is átadnak, Magyarországon ilyen például a Környezetünkért Díj, a Környezetünkért Emlékplakett, vagy a Zöld Toll Díj.

Minden évben más ország a központi rendezvények helyszíne, ez évben Kanada a vendéglátó. A 2017-es környezetvédelmi világnap szlogenje az emberek természethez való kapcsolatát hirdeti: "Connect With Nature". Az emberek szabadban töltött idejének fontosságára, a természetben található szépségek felfedezésére, megismerésére, ezen keresztül a Föld értékeinek megőrzésére szólítanak fel. Június 5. a környezetvédelmi világnap, április 22. a Föld napja - a kettő szorosan kapcsolódik, erősítik egymást. Az első a környezetvédelmet tekinti fő témájának, főként a kormányzati intézmények szervezik, a második a természetvédelemre koncentrál, és inkább a társadalmi szervezetek jegyzik.

A környezetvédelmi mozgalmak őshazája a '60-as évek Amerikája. Az Egyesült Államokban egy újságírónő, Rachel Carson Néma tavasz című műve 1962-ben mintegy "robbant" a könyvpiacon. A szerző a természetben felhasznált kémiai anyagok káros biológiai hatására hívta fel a figyelmet. Az első környezetvédelmi szerveződések a könyv megjelenése után történtek meg. Az első Föld napját 1970. április 22-ikén szintén az Egyesült Államokban rendezték meg, ekkor több helyszínen mintegy húszmillió ember tiltakozott a környezet rombolása ellen - a környezetvédelmi mozgalmak ezután jelentek meg a többi kontinensen is. Két évvel később, 1972-ben határozott az ENSZ a környezetvédelmi világnap minden évben történő megrendezéséről.

2017 június elsején bombaként robbant a szomorú hír az Egyesült Államokból, a környezetvédelmi mozgalmak őshazájából, miszerint Donald Trump felmondja a párizsi klímaegyezményt... Ugyanakkor több jelentős politikus, nagyvállalatok vezetői tették le voksukat az egyezmény betartása mellett. Bizakodjunk, hogy a környezetvédelem ügye nem szenved nagy csorbát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!