Tudomány

2012.06.27. 13:38

A sok fehérjét tartalmazó étrend nőknél emelheti a szívkockázatot

Az úgynevezett Atkins-diétán lévő nőknél, akik rendszeresen nagy mennyiségű fehérjét esznek, de nagyon kevés szénhidrátot, több mint 25 százalékkal nagyobb a szívroham és a szélütés kockázata - állapították meg több mint 40 ezer nő bevonásával készült tanulmányukban svéd és görög kutatók.

MTI

A British Medical Journal (BMJ) című folyóiratban ismertetett vizsgálatban 30 és 49 év közötti nők vettek részt. Az eredmények alapján a szakemberek a kiegyensúlyozott étrend fontosságára figyelmeztetik azokat a nőket, akik hajlanak a burgonya, kenyér, rizs és tészta teljes mellőzésére.

Összesen 43400 nőt vontak be a 15 éven át tartó követéses tanulmányba az Athéni Egyetem kutatói svéd kollégáikkal közösen. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy azok körében, akiknek az étrendje a legkevesebb szénhidrátot tartalmazta, 28 százalékkal nagyobb valószínűséggel fordult elő szívroham vagy szélütés a normál étrenden lévőkhöz képest. Ez 10 ezer nőre vonatkoztatva öttel több szívrohamot vagy szélütést jelent az Atkins-diétát követők számára ahhoz képest, mintha valamennyien normál étrendet tartanának.

Egy tipikus Atkins-étrendi terv például reggelire szalonnás tojást javasol, ebédre csirkesalátát, vacsorára pedig halat és brokkolit. Ezt a nagyon sok fehérjét és igen kevés szénhidrátot tartalmazó étrendet Robert Atkins amerikai szívgyógyász dolgozta ki, aki 2002-ben, 72 éves korában szívroham következtében halt meg - idézte fel a Daily Mail című brit napilap (www.dailymail.co.uk ).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!