Önkéntesség, jótékonyság

2019.08.27. 15:18

Wolf Kati is cipelte a csomagokat

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet – közölte a szervezet kedden.

Budapest, 2019. augusztus 27. Wolf Kati énekes és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó rászoruló családoknak összeállított tanszercsomagokat pakol az Ökumenikus Segélyszervezet budafoki telephelyén 2019.augusztus 27-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A segélyszervezet Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának célja, hogy szeptember elejéig ezer rászoruló gyerekhez juttassanak el tíz-tízezer forint értékű, minőségi tanszercsomagot. Mint írták, folyik a csomagok összeállítása, és a Magyar Posta közreműködésével megkezdődött a csomagok kiszállítása.

Hozzátették: ha így folytatódik az összefogás, tanévkezdésig idén is mind az ezer csomag eljut a magyarországi gyerekekhez, a segélyszervezet intézményeibe és a segélykérő családok otthonába.

A közleményből kiderül, hogy az első napon kiszállított csomagok összeállításából és cipeléséből Wolf Kati énekesnő és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó is kivette a részét. A segélyszervezet közismert önkéntesei együtt buzdították összefogásra az embereket.

A kezdeményezést a 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal, az www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon keresztül és a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtőperselyekben pedig tetszőleges összeggel lehet támogatni.

Borítókép: Wolf Kati énekes és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó rászoruló családoknak összeállított tanszercsomagokat pakol az Ökumenikus Segélyszervezet budafoki telephelyén 2019. augusztus 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában