Hallgassa élőben!
Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A spanyolnáthajárvány idején játszódik az első magyar horrorfilm

Augusztusra elkészülnek a Post Mortem utómunkái, de közben már a János vitézen, A vizsga című filmje folytatásán és egy Mátyás korában játszódó pikáns kalandfilmsorozaton is dolgozik a friss Balázs Béla-díjas Bergendy Péter filmrendező.

Az első magyar horrorfilm, a Post Mortem forgatása tavaly februárban fejeződött be, és azóta folynak az utómunkák.

„Jelenleg minden párhuzamosan megy. Van egy alapfilmünk a vágás után, amin már nem akarunk nagyon változtatni. Készül a filmrészletekhez a zene, a hangon dolgoznak, és a trükkök is folyamatosan érkeznek hozzám. Úgyhogy nap mint nap elég nagy mennyiségű anyagot kell átnéznem, nem unatkozom” – mondta telefonon az MTI-nek a rendező.

„A szerződés szerint a filmünknek augusztus 1-jéig el kell készülnie. Kérdés, hogy a home office, ahogy most mindenki dolgozik, mennyire nehezíti, vagy lassítja le a munkát, de egyelőre nem akarjuk megváltoztatni a határidőt” – fűzte hozzá.

A 41 forgatási nap összes felvételét tudták használni, s a kísérteteket megjelenítő filmes trükkök is nagyüzemben készülnek már. Kiretusálják a filmből a szellemalakokat mozgató köteleket, eltüntetik a zöld háttereket, így új életre kelnek a képek.

„Egészen megdöbbentő így látni a jeleneteket. A szellemmozgásokat Hellebrandt Gábor, a kreatív producertársam és írótársam fekete ruhába öltözve zöld háttér előtt játszotta el, s most az árnyalakok életre keltésében a számítógépes animáció is segít” – magyarázta.

A Post Mortem közvetlenül az első világháború után, a spanyolnáthajárvány idején játszódik, és főszereplője egy halottakat fényképező fotós, aki egy kísértetjárta faluba vetődik. Sajátos aspektust ad a filmnek, hogy egy évszázad múltán, most megint mindenkinek személyes élménye lett egy világjárvány.

„Gondolom, más szemmel fogja majd nézni a közönség. A spanyolnáthajárvány, amelyről még azt sem tudjuk pontosan, hogy 25 vagy 50 millió halálos áldozata volt, nem nagyon maradt meg az emberek emlékezetében, annyi tragédia érte őket, hogy elfojtották. Két filmet is terveztem abból a korszakból, úgyhogy alaposan utána olvastam. A Post Mortem is éppen a háború után játszódik, aminek sok halottja volt, a járvány is szedte az áldozatokat. Így lett ez a filmben a kísértetek ideje, akiknek száma egyre nő, aztán majd kiderül, hogy a szereplőink tudnak-e valamit kezdeni ezzel, vagy sem.”

A filmet eredetileg októberben, esetleg éppen halloweenre időzítve akarták bemutatni a magyar mozikban, de ez most szintén bizonytalanná vált. „Egyfelől nem szeretnénk, ha a sok korábban elmaradt filmbemutató miatt majd a nyilván zsúfolt őszi szezonban kéne vetíteni, másfelől fesztiválkarriert tervezünk a filmnek. A legnevesebb fantasy-horror fesztiválra, a spanyolországi Sitgesre is szeretnénk majd benevezni, de olyan nagy A-kategóriás filmmustrákon is elindítanánk, mint például a Varsói Filmfesztivál, ez pedig azzal járhat, hogy a film premierjét is ott kell tartani.”

Bergendy Trezor című filmjét közben tavaly nemzetközi Emmy-díjra jelölték, és a rendező novemberben részt is vett a New York-i Hiltonban megrendezett díjátadó ceremónián. A március 15-én Balázs Béla-díjjal kitüntetett filmrendező arról is beszélt az MTI-nek, hogy már több további produkció előkészítésén is dolgozik. Az egyik Petőfi Sándor János vitézének filmváltozata, amely a mai közönséghez szól majd.

„A Gyűrűk Urával és a Trónok harcával kell versenyeznünk, mert a nézők ehhez vannak szokva” – mondta hozzátéve, hogy nyilván kreatív megoldásokat kell majd bevetni, hogy a kisebb költségvetés miatt ne csalódjanak a nézők, de úgy vélte, a jó történet, a jó szereplők, kárpótolhatják őket.

Köbli Norbert írta Bergendy A vizsga című 1957-ben játszódó filmjét, és a rendező ismét együtt dolgozik vele A játszma című folytatáson.

„A szereplők visszatérnek, a sztori folytatódik, de az is érteni fogja, aki nem látta A vizsgát” – ígérte Bergendy.

„Van még egy tervem, egy pikáns kalandfilm, a Hadilányok, amely Mátyás király seregében játszódik 1472-ben. Ezt minisorozatként szeretném leforgatni. Sok évem ment rá nagyszabású történelmi filmekre, mindkét Hunyadi-filmtervben benne voltam, a Zrínyin is egy évig dolgoztam, annyit foglalkoztam ezzel a korszakkal, hogy nem akartam csak úgy elengedni. A Hadilányokban a sereget kísérő nők szemszögéből akarjuk a sereg életét bemutatni. Így nincs szükség költséges nagy csatákra, ami megvalósíthatóvá tenné a produkciót” – fejtette ki.

Borítókép: Schell Judit színésznő a forgatáson a szentendrei Skanzenben 2019. január 29-én

Hozzászólások

felfoghatatlan
Sokkoló: levágta egy 11 éves kisfiú lábait a vonat, a barátai magára hagyták meghalni
Férfi kézilabda-vb / 1 órája
A magyarok gólrekorddal győzték le Uruguayt
A mezőny legeredményesebb játékosa Máthé Dominik volt nyolc góllal.
Gyász
"Itt jókat alszunk, mert örök az álom, Örök a szél és a lomb a fákon, Örök a magány és örök az emlék, Bennünket lágyan ringat a nemlét. De ha gondolsz ránk, mi felébredünk, De ha gondolsz ránk, érinted kezünk, De ha gondolsz ránk, abban örömöt lelünk, De ha gondolsz ránk, akkor itt vagy velünk!" Emlékezünk SIMON LÁSZLÓ halálának 11. és SIMON LÁSZLÓNÉ halálának 9 évfordulójára. Szerető családjuk
Emlékezünk KOVÁCS SÁNDORNÉ halálának 9. évfordulóján. Emlékezünk, amíg élünk, a szívünkben élsz. Férjed, lányod, unokáid és dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÓZSA TIBORNÉ 73 éves korában elhunyt. Búcsúztatása január 22-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHÁCSI ISTVÁNNÉ Rózsika 88 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. január 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek.” (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették drága Édesapámat, imádott Nagypapát, szeretett Apóst és Testvért, hogy BUCHOLCZ JÁNOS 2020. december 2. napján életének 85. évében örökre álomba szenderült. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása a későbbiekben lesz megtartva. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Mohai Gyula temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS EDE 84 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én, pénteken 14.30-kor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÓDOSI JÁNOS 81 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben kerül megtartásra. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY KÁROLYNÉ szül.: Kuminka Erzsébet volt KIOSZ titkár 88 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ILONA volt szülésznő 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 15-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉR ISTVÁNNÉ sz.: Nagy Ilona 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 12-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOHAI GYULA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZIGNÉ KEMÉNY ÁGNES 70 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
Mély fájdalomal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÖRGYDEÁK JÓZSEFNÉ 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖRÖCZ GYÖRGY 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szerettünktől szűk családi körben búcsúzunk. A gyászoló család
"Tied a csend a nyugalom, mienk a könny, a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben mindent összetépett." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEMEGI ZOLTÁN 64 éves korában örökre megpihent. Szerettünktől szűk családi körben búcsúzunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETROVICS JÁNOSNÉ 100 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 6-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUBÁN BALÁZSNÉ 87 éves korában elhunyt. Szerettünktől szűk családi körben búcsúzunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS JÓZSEFNÉ Kati néni 94 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 7-én 13 órakor lesz a nagyvenyimi köztemetőben. A gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszűnt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH LÁSZLÓNÉ "Babi" 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 9-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Futsal / 2 órája
Támadójátékukban nagyon szép elemeket is megcsillantottak
Balogh Tamás
Kacziba Andi blogja / 2 órája
Milánó bárjainak és kávézóinak 86%-a közel áll a végleges záráshoz
duol.hu
egy újabb bevállalós fotó / 2 órája
Azt se tudjuk, hova nézzünk: ekkora melle van valójában Tóth Andinak
Ökölvívás / 3 órája
Egyre sikeresebbek az újvárosi ökölvívók
Agárdy Csaba
Női kézilabda / 3 órája
Nem volt kérdés, megvan az ötödik győzelmük is
Gallai Péter
81 éves volt / 3 órája
Elhunyt a börtönben a gyilkosságért elítélt amerikai zenei producer