7 év után

2018.01.29. 17:53

Szabadlábra kerülhet az iráni ellenzék két vezetője

Tavaly augusztusban Mohammad Hatami volt iráni elnök az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjénél próbálta elérni szabadlábra helyezésüket.

Csaknem hét év után hamarosan szabadlábra kerülhet az iráni ellenzék két legismertebb alakja, Mir Hoszein Muszavi és Mehdi Karúbi – jelentette be hétfőn egy iráni parlamenti képviselő.

Golam-Reza Hezsdari szerint „az egész rendszer arra a megállapításra jutott, hogy kettejük további házi őrizete nem szolgálja a nemzet érdekét”.

A képviselő az Etamad című reformer napilap online kiadásában úgy fogalmazott, hogy ezzel nőtt a két ellenzéki mihamarabbi szabadon engedésének esélye.

Hozzáfűzte, hogy reformer képviselők egy csoportja a közeljövőben felkeresi a két ellenzéki vezetőt.

A 75 éves Muszavi korábban a miniszterelnöki tisztséget, a 80 éves Karúbi pedig a házelnöki tisztséget töltötte be.

A két politikus indult a 2009-es elnökválasztáson, és mindketten vitatták az akkor hivatalban lévő keményvonalas elnök, Mahmúd Ahmadinezsád újbóli győzelmét. Tömeges tiltakozások kezdődtek az országban a választási csalások ellen, Muszavi és Karúbi pedig a tüntetők élére állt. Emberi jogi csoportok szerint a demonstrációkon többtucatnyi tiltakozó halt meg, több száz embert tartóztattak le.

A két politikust 2011-ban helyezték házi őrizetbe, miután népi ellenállásra buzdították az irániakat, s arra szólították fel őket, hogy vonuljanak az utcákra szolidaritásból a Közel-Keleten végigsöprő demokráciapárti felkelésekkel. Ez újabb letartóztatási hullámot indított Iránban, börtönbe kerültek ügyvédek, újságírók, diákok, aktivisták, kisebbségi etnikumok és vallási közösségek tagjai, de még filmrendezők is.

Tavaly augusztusban Mohammad Hatami volt iráni elnök az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjénél próbálta elérni szabadlábra helyezésüket; korábban még sosem fordult elő, hogy hasonló nyilvános kéréssel fordult vezető iráni politikus Ali Hamenei ajatolláhhoz.

Haszan Róháni hivatalban lévő iráni elnök egyik legfőbb kampányígérete volt tavaly májusi újraválasztása előtt, hogy közben fog járni Muszavi és Karúbi szabadon engedéséért. Róháni magára haragította ezzel a két ellenzéki politikust árulónak tartó keményvonalasokat.

Elemzők szerint politikailag nem volna nagy súlya az ellenforradalmároknak bélyegzett politikusok szabadlábra helyezésének, viszont a szabadságjogok és jogállamiság tükrében jelentős szimbolikus értéket képviselne.

Címkék#elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában