Sportvilág

2013.02.06. 13:44

Szávay Ágnes visszavonult

Bejelentette visszavonulását Szávay Ágnes, aki legjobbjaként 2008 áprilisában a 13. helyen állt a női tenisz-világranglistán.

MTI

A 24 éves játékos egyesben öt, párosban két WTA-tornán diadalmaskodott, s egészségi problémákkal indokolta mostani döntését.    "Nagyon megható és megrázó pillanat ez az életemben, hiszen több mint tíz éve szinte csak a tenisz körül forog az életem" - olvasható az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában. "Ehhez értek, ezt szerettem csinálni, és valószínűleg ezután jött volna csak a karrierem csúcspontja, hiszen még csak 24 éves vagyok. Sajnos hosszú út vezetett a döntésig, de nem tehetek mást, nem kockáztathatom az egészségemet. Törött csigolyával az élsportot tovább csinálni lehetetlen."

A 2004-ben profinak szegődött játékos kifejtette, hogy régóta érlelődött benne a visszavonulás gondolata a sok sérülés miatt, és amikor ősszel Svájcban megtudta, hogy a műtéttől sem remélhet teljes felépülést, rá kellett jönnie, hogy nincs más megoldás.

Ami a terveit illeti, a juniorként egyesben egy, párosban két Grand Slam-tornát nyert Szávay közölte, nagy álma, hogy tenisziskolát nyisson, és gyerekekkel foglalkozzon.

"Nemsokára hallhatnak majd sokat a Szávay Tenisz Akadémiáról" - jelezte a kétszeres olimpikon.    A 2007-ben Magyarországon az év női sportolójává, a női tornákat szervező WTA által pedig az év újoncává választott Szávay pályafutása csúcspontjaként abban az évben a negyeddöntőig jutott a US Openen. Utolsó mérkőzését egyesben a tavaly augusztusi US Openen játszotta - a második szettben feladta Arn Gréta ellen -, utolsó győzelmét pedig 2011 májusában aratta Madridban az első fordulóban. Pályafutása során 2 120 121 dollárt (461,3 millió forint) keresett - a WTA honlapja szerint.

Szávay Ágnes WTA-tornagyőzelmei:
2007 Palermo2007 Peking2009 Budapest2010 Budapest2010 Prága

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!