Sportvilág

2006.12.12. 03:29

Salzburgban nem ő a főnök

Salzburg (hl) - Egy esztendeje járt le a szerződése, amit az MLSZ új vezérkara nem hosszabbított meg. 2006 elején pár hónapot dolgozott Brazíliában, majd nyáron Salzburgba szerződött, Trapattoni mellé.

Szabó Szabolcs

Nem sok esélyt adok az interjúra, nemrégiben itt voltak egy országos napilaptól, s Lothar közölte, nem nyilatkozik magyar újságíróknak - mondja Bodnár László, a válogatott védő, aki Orosz Péterrel az osztrák élcsapat magyar kolóniáját alkotja.

A korábbi magyar kapitány nejével meg a sportigazgatóval beszélget, és jelzi, öt perc múlva beszélhetünk.

- Figyeli a magyar válogatott eredményeit?

- Igen, de a részleteket, a napi történéseket természetesen nem ismerem. A grazi barátságos összecsapást, amit a magyarok nyertek 2-1-re, a helyszínen néztem meg, s láttam a törökök elleni, egy góllal elvesztett Európa-bajnoki selejtezőt a Puskás-stadionban. A játékosok nem voltak elég harcosak, nem mindenki érezte át a felelősségét, hogy a nemzeti együttesben szerepel.

- Ön azt ígérte, hogy ott leszünk. Nem tartotta be.

- Én nem azt mondtam, hogy ott leszünk, hanem azt, hogy nagyon szeretném, ha ott lennénk. Sajnos nem sikerült. De meggyőződésem, 2008-ban az Európa-bajnoki selejtezőknek eséllyel vágtunk volna.

- Legyünk realisták, az ön két éve alatt sem igazán jöttek az eredmények a tétmeccseken, a világbajnoki részvételre nem volt esélyünk.

- Úgy gondolom, a 2008-as Európa-bajnoki selejtezőkre a csapatom beérett volna. A sorsolás kedvező volt, ugyan-is a törökökkel, görögökkel, a norvégokkal kell küzdeni, nem pedig az olaszokkal, a németekkel, a spanyolokkal, portugálokkal.

- Néhány szót önről is. Trapattoni dönt mindenben, jól láthatóan ön itt csak másodhegedűs. Elégedett ezzel a szerepkörrel?

- Tény, itt Trapattoni a főnök. Nagyon tisztelem őt. Ez számomra új szituáció, nyilván szívesebben vagyok első számú szakvezető, korábban a Rapid Wiennél, a Partizan Beogradnál, önöknél, valamint Brazíliában, az Atletico Paranaensénél is én voltam a vezetőedző, de gond nélkül elfogadom a mostani helyzetet. Trapattonival közösen dolgozunk, kikéri a véleményemet.

- Két magyar, Bodnár és Orosz játszik Salzburgban. Róluk mi a véleménye?

- Bodnár László az én javaslatomra került ide januárban, remek futballistának tartom, győztes alkat, komoly értéke a Salzburgnak. Orosz Péter tehetséges csatár, ha lehetőséget kapott, többnyire élt vele. De még sokat kell tanulnia. Persze ugyanez igaz Bodnárra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!