Sportvilág

2006.09.06. 02:29

Kizárhatják a Ferencvárost

Budapest (mti) - A Ferencvárosi TC polgári peres úton keresi igazát, mert szerintük jogtalan volt az NB I-ből való kizárásuk. A Fradi lépese nem tetszik a FIFA-nak.Mindenképpen lesz fegyelmi eljárás a Ferencváros ellen - vélik az MLSZ-ben

Mórocz Zsolt

Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi alelnöke szerint kizárhatják a Ferencvárost, mivel a nemzetközi szövetség (FIFA) által megadott határidőig, augusztus 31-én 14 óráig nem vonta vissza a polgári bírósághoz benyújtott beadványát. - A Magyar Labdarúgó Szövetségnek nem kell attól tartania, hogy felfüggeszti a tagságát a FIFA, hiszen mindent megtett, amit kértek tőle. Ennek megfelelően szeptember elsején, a Ferencvárosnak a beadványa visszavonására szabott határidő másnapján fegyelmi eljárást indított a klub ellen. Az illetékes bizottság rövidesen tárgyalja az ügyet, aminek súlyos következménye lehet, hiszen kizárás fenyegeti azokat az egyesületeket, amelyek nem tartják be az MLSZ alapszabályát - mondta a távirati iroda érdeklődésére Helmeczy, aki a büntetés részleteibe nem kívánt belemenni, mondván, erre a fegyelmi bizottság jogosult. Helmeczy nevetségesnek nevezte a Ferencváros azon érvelését, hogy azért fordult polgári bírósághoz, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség alapszabálya nem írja elő, hova fordulhat jogorvoslatért. Az alelnök véleményét azzal indokolta, hogy az alapszabály a harmadik és a tizennegyedik paragrafusában átveszi a FIFA azon rendelkezését, amely szerint vitás esetekben csak sportbírósághoz lehet fordulni, polgárihoz nem. - Érdekes módon az Újpest tudta, hova fordulhat jogorvoslatért. A sporttörvény által létrehozott Sport Állandó Választott Bíróságánál támadta meg az MLSZ fegyelmi határozatát, amely félévre betiltotta a Szusza Ferenc Stadiont. Amennyiben ott az újpestieknek adnak igazat, elfogadjuk a döntést - árulta el Helmeczy, mit tehetett volna Ferencváros. Az alelnök megjegyezte: a fegyelmi eljárást most már akkor is le kell folytatni a Ferencváros ellen, ha a klub esetleg a Fővárosi Bíróságon kedden 14.30 órakor kezdődő első tárgyaláson visszavonja keresetét, mivel ezt nem határidőre tette meg. Hozzátette, jelentősen enyhítő körülmény lenne, ha mégis megtenné. Az FTC azért fordult a Fővárosi Bírósághoz, mivel a labdarúgócsapat nem kapta meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet. Az FTC vezetőinek ugyanis meggyőződésük, hogy a licenc-kérelmükben minden rendben volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!