Kitették a szívüket

Egy kis „szubjektív” azért engedtessék meg nekem. A dánok felett aratott győzelem csak azoknak volt meglepetés, akik nem ismerik a sport lélektanát. Nehogy azt gondolják, hogy én ismerem, nekem is az volt. Az utolsó, huszonhetedik gólnál örömömben felugorva harci kiáltásban törtem ki a televízió előtt. Utoljára nyáron a foci válogatottunk „sógorok” elleni győzelme volt hasonló hatással rám. Nos, kézis fiaink megmutatták, mit tudnak. Eddig mindig akkor győztek, amikor kellett. Remélem, ezt a jó szokásukat az egész világbajnokság alatt megtartják! Óriási szívvel, végig eksztázisban játszva verték az olimpiai bajnokot. Nem is akárhogyan! Úgy, hogy a legmagasabban jegyzett csapat a mérkőzés során egyszer sem vezetett ellenünk. És persze a játékosok mellett kell egy olyan edző is, akinek elhiszik azt, hogy „ti erre képesek vagytok”. Sokszor a magyar klubcsapatok szemére vetik azt, hogy azért eredményesek a nemzetközi kupákban, mert tele vannak külföldi játékosokkal, akik saját nemzetük válogatottjainak is alapemberei. Most azonban a kétkedők is csattanós választ kaphattak, hiszen Xavi Sabaté kapitány kitűnő érzékkel nyúlt az idősebb és fiatalabb játékosokhoz egyaránt. A dicséretből sem volt hiány: „Ha a dánok elleni mérkőzésen kikaptunk volna, akkor is azt mondanám, büszke vagyok a csapatra. Minden egyes játékos kitette a szívét a pályára, mindenkit csak dicsérni tudok. Akár egyesével fel is sorolhatnám és dicsérhetném őket”. Az együttesbe visszacserélt Nagy Lászlót is kiemelte: „Ő nálam a világ legjobbja. Persze, hogy nagyot lendített a csapaton, minden tekintetben.” És ne felejtsük ki a sorból azokat sem, akik egykoron Dunaújvárosban játszottak: Mikler, Zubai, Ancsin, Bodó, Császár és a válogatottságot családi okokból nem vállaló Nagy Kornél is huzamosabb ideig a Dunaferr csapatát erősítette, sőt Fazekas Nándi is Újvárosban töltött egy évet.

Szóval van kikért szorítanunk. Ezek a fiúk életük nagy lehetősége előtt állnak, hiszen ha úgy vesszük, a döntőt a dánok ellen már lejátszották.