Sportvilág

2016.01.31. 19:49

FINA: Hosszú Katinka lett az év legjobb női úszója

A vasárnapi FINA-gálaesten Hosszú Katinka lett az év legjobb női úszója, Cseh László második lett a férfiak között, míg Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke átvehette a világszövetség legmagasabb kitüntetését, a FINA-Aranyjelvényt.

Az elmúlt évek szavazásait követően a FINA 2015-ben új szisztéma szerint választja ki az év legjobbjait: egy előre meghatározott kritériumrendszer alapján rangsorolja az egyes sportágakban kiemelkedően teljesítőket. Fontos szempont, hogy pontot szerezni csak FINA-esményeken lehet, illetve a végső győztesek csakis a Kazanyban világbajnoki címet szerzett sportolók közül kerülhettek ki (ezen túlmenően úszásban a világrekord bármilyen medencében és viadalon ugyanannyi bónuszt jelent, illetve díjazzák az évvégi világranglistás helyezéseket is). Többek között ez utóbbinak köszönheti Hosszú Katinka az idei elsőségét, mert bár a világbajnokságon Katie Ledecky négy aranyérmével és három világrekordjával jelentős előnyre tett szert, ám az amerikaival ellentétben Katinka részt vett a Világkupában (ahol az összetett számít a „pontvadászatban”), valamint a rövidpályás szezonban is igencsak kitett magáért, hiszen két világrekord mellett hat számban is a világranglista élén végzett. Hosszú 1110 ponttal zárt, Ledecky 980-nal. A férfiaknál az amerikai Mitch Larkint remek Világkupa-szereplése és évvégi rövidpályás világcsúcsa „lőtte” az élre, 720 ponttal győzött, Cseh László 575 ponttal második lett (5 ponttal előzte meg a dél-afrikai Chad Le Clost). Az est folyamán még egy magyar elismerésnek tapsolhattunk: az elmúlt években a világ úszósportjáért tett erőfeszítéseinek elismeréseként Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a 2017. évi FINA-világbajnokság szervező-bizottságának társelnöke a világszövetség legmagasabb kitüntetését, a FINA-Aranyjelvényt vehette át Dr. Julio C. Maglionétól, a FINA elnökétől. A Pesti Vigadóban rendezendő gálaesten az alábbi győzteseket hirdette ki a FINA:

Úszás Férfiak: Mitch Larkin (ausztrál) Nők: Hosszú Katinka (magyar)

Műugrás Férfiak: He Chao (kínai) Nők: Shi Tingmao (kínai)

Óriás toronyugrás Férfiak: Gary Hunt (brit) Nők: Rachelle Simpson (amerikai)

Szinkronúszás Férfiak: Bill May (amerikai) és Alexandr Maltsev (orosz) - megosztva Nők: Svetlana Romashina (orosz)

Nyíltvízi úszás Férfiak: Jordan Wilimovsky (amerikai) Nők: Ana Marcela Cunha (brazil)

Vízilabda (csapatok) Férfiak: Szerbia Nők: Egyesült Államok

Különdíjak

Az év legkiemelkedőbb úszása (FINA-ponttáblázat)

Férfiak: Adam Peaty (brit) - 50m mell, világrekord (Kazany)

Nők: Katie Ledecky (amerikai) - 800m gyors, világrekord (Kazany)

FINA Újságírói Díj: Stefano Arcobelli (La Gazzetta dello Sport)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!