Sportvilág

2013.02.05. 14:56

A Liverpool-Debrecen BL-meccs is érintett a Bundabotrányban

A 2009-es Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés is érintett a nemzetközi bundabotrányban az angol sajtó értesülése szerint.

MTI

A Daily Mail című lap internetes kiadásában megjelent cikk arról számol be, hogy a Liverpool által 1-0-ra megnyert találkozó egyike annak a 380 futballmeccsnek, melyet az Europol hétfői bejelentése szerint a nemzetközi bűnszervezet - a gyanú alapján - az Európai Unió országaiban manipulált. Ezt kedden a debreceni klub honlapja is megerősítette.

A cikk szerint Vukasin Poleksicnek, a hajdúságiak kapusának azért fizettek, hogy több mint két gól szülessen a meccsen. Ahogy a lap fogalmaz, amennyiben ez volt a montenegrói hálóőr "feladata", nem végzett jó munkát, ugyanis a találkozó hivatalos statisztikája szerint az angol gárda játékosai hétszer találták el a debreceni kaput. Ugyanakkor az is szerepel a cikkben, hogy az utolsó negyedórában nem sok dolga volt Poleksicnek, mivel Rafael Benitez, a Vörösök akkori mestere védekező felfogású cserékkel próbálta bebiztosítani a minimális előny megtartását.

A debreceni klub hivatalos honlapján jelezte, nem kíván reagálni a hírre, mivel 2010 nyarán ezzel az üggyel kapcsolatban már mindenről beszámolt. Ezzel összefüggésben az oldalon az akkori közlemény olvasható, amely kiemeli: az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának vizsgálata feltárta, hogy Polekszic a DSVC két nemzetközi mérkőzése előtt elhárította a megkereséseket:

"Megállapította továbbá a vizsgálat, hogy a mérkőzések kapcsán nem valósult meg bunda. A játékos azonban mulasztást követett el azzal, hogy a megkeresésekről nyomban nem tájékoztatta az illetékeseket, így a jelentési kötelezettség elmulasztása miatt marasztalták el."

A DVSC reagálása azzal zárul, hogy "a két mérkőzés a Liverpool elleni idegenbeli és a Fiorentina elleni hazai találkozó volt".

Rob Wainwright, az Europol igazgatója hétfőn leszögezte, az elcsalt mérkőzések között két Bajnokok Ligája-mérkőzés volt, az egyiket pedig Angliában játszották.

A jelenleg is a Debrecent erősítő Poleksicet 2010-ben eltiltotta az európai szövetség. A Fiorentina elleni mérkőzéssel kapcsolatban ugyancsak a jelentési kötelezettség elmulasztása miatt a még szintén mindig debreceni Mészáros Norbertet is elmarasztalta az UEFA, ugyanakkor őt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette, mert nem találta bizonyítottnak, hogy kapcsolatba lépett volna olyan személyekkel, akik meg akarták őt vesztegetni. Poleksic büntetését viszont helybenhagyta a CAS, amely azonban akkori közleményében leszögezte: a vizsgálat során az nem nyert bizonyítást, hogy manipulált eredmények születtek volna.

 

 

Magyarországon húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum

Húszéves szabadságvesztés lehet a törvényi maximum Magyarországon azzal szemben, akit jogerősen elítélnek a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben - Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője szerint azonban ennyit szinte bizonyosan nem fognak kapni az elkövetők.


A sportvezető kedden az MTI megkeresésére elmondta: vannak olyan országok, amelyek jogrendszerében önálló tényállásként szerepel a fogadási csalás vagy a sportcsalás, Magyarországon azonban nem, de ennek meglétét az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) nem is tartja kötelezőnek, viszont megfontolásra javasolja a tagországoknak.   

Hozzátette, Magyarországon a vesztegetés és a csalás tényállás fogalma alá eshet a mérkőzések eredményének manipulálása, előbbit az elkövető személyétől, utóbbit az okozott kártól függően büntetik, a törvényi plafon pedig tízéves szabadságvesztés lehet, ugyanakkor ha bűnszervezet tagjaként követik el, akkor a büntetési tétel felső határa kétszeresére emelkedik.   

Borbély Zoltán arról is beszélt, hogy Gianni Infantino, az UEFA főtitkára egy római konferencián bejelentette: a büntető mellett fegyelmi eljárást is le kell folytatni az érintettekkel szemben és éles vonalat kell húzni a kettő között. Az olasz sportvezető ezt annak kapcsán mondta, hogy Svájcban egy bíróság felmentette a bundázókat. Borbély kiemelte, ugyanezen az eseményen elhangzott, a televíziós közvetítések visszatartó erőt jelentenek a meccsek befolyásolásában, illetve az UEFA és a FIFA továbbra is zérótoleranciát hirdet az elkövetőkkel szemben.   

Ezzel kapcsolatban Borbély megjegyezte, az MLSZ versenyszabályzatában szerepel egy olyan kitétel, hogy "nem vehet részt az MLSZ versenyrendszerében az, akit labdarúgással összefüggő, szándékos, közvádas bűncselekmény alapos gyanúja terhel".   

"Ha jogerős, bűnösséget megállapító ítélet születik az ügyben, akkor az alapja lehet a fegyelmi eljárás lefolytatásának" - mondta Borbély.

Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalás ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 futballmérkőzést bundázott meg - derült ki az öt ország nemzetközi nyomozócsoportjának közös tevékenységét ismertető hétfői sajtótájékoztatón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!