Sportvilág

2017.07.26. 18:00

Nagy fordítás után ötödik helyért játszhatnak a női pólósok a vizes vb-n

BUDAPEST A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten.

Gallai Péter

Nagy talány volt, hogy a Kanada ellen elveszített negyeddöntő után mennyire tudták összeszedni magukat a lányok a helyosztóra.

- Nem tudom, mire számíthatunk, kérdés, a mindenféle szempontból kellemetlen kudarcból mennyire tudunk kijönni a meccs alatt, mert ez előtte nem megoldható. Nyilván mindenki szomorú, és a vízilabdától távol lenne most, de ez lehetetlen. Sok ezer ember lesz a helyszínen, és azt gondolom, az a szeretet, amit a közönség tud közvetíteni a csapat felé, másfél órára elfeledteti a kudarcot - tudtuk meg a meccs előtt Mihók Attilától, a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vezetőedzőjétől, aki a jelenleg irányításával készülő Universiade válogatottal a helyszínen szurkolt a csapatnak.

- Azt gondolom, most van a legnagyobb szüksége a magyar együttesnek arra, hogy lássa, mellettük áll a közvélemény és természetesen a szakma is. Nehéz meccs lesz, elsősorban magunkat kell legyőzni úgy, hogy egy görög csapat áll szemben - tette hozzá. Örömteli és már megható volt látni, hogy a dunaújvárosi edző és csapata mellett úgy ötezren gondolták még azt, buzdításukkal segítik a válogatottat és kiállnak mellette.

A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics két játékosa, Szilágyi Dorottya (b) és Gurisatti Gréta a meccs után pacsizik a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolókkal MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Magyarország -Görögország 10-9
(2-4, 1-2, 5-0, 2-3)

Magyarország: Kasó - Czigány, Szücs G. 1, Keszthelyi 3, Bujka 2, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Gangl (kapus). Antal D., Gurisatti, Takács O. 1, Illés, Tóth I., Szövetségi kapitány: Bíró Attila

A találkozó elején pontatlanul és bizonytalanul játszott a magyar együttes, amely a nagyszünetre háromgólos hátrányba került. A pihenő után azonban gyökeresen megváltozott a játék képe, a harmadik nyolc percet 5-0-ra nyerték a magyarok, innen pedig nem engedték ki kezükből a győzelmet.

- A találkozó elejét az előző meccsről hoztuk, ezért váltottunk védekezést és cseréltem kapust is. Volt annyi tartás és lelki erő az együttesben, hogy a kért taktikai elemeket meg tudták valósítani, és azon a szinten játszottak, ahogyan tudnak, hatalmasat küzdöttek - vont mérleget a szövetségi kapitány, aki bízik benne, maradt annyi energia a lányokban, hogy a pénteki találkozót is megnyerik, amikor 13.30 órától Olaszország lesz az ellenfél az ötödik helyért.

Takács Orsolya értékelése: - Nagyon nehéz ilyenkor talpraállni. Az elején mindkét csapatban benne volt az elmúlt meccs, az elején bennünk jobban. A félidőben átlendültünk, egymás kezét fogva, egymásért küzdve jöttünk ki a gödörből. Örülök, hogy a végén elég lett az előny, amit kidolgoztunk. Összeállt a védekezésünk, szép gólokat is lőttünk, ami megtörte az ellenfelet. Azt kell elhinni, hogy jól vízilabdázunk. Amennyiben elhisszük, akkor ez meg is szokott mutatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!