Sportvilág

2014.08.16. 11:17

Úszó Eb: negyedikek a magyarok az 5 km-es csapatversenyben

Negyedik lett a Risztov Éva, Gyurta Gergely, Rákos Patrik alkotta magyar együttes az 5 kilométeres csapatversenyben a Berlinben zajló úszó Európa-bajnokság szombati napján.

A magyar szövetség beszámolója szerint a versenyzők a nyíltvizi úszásban elenyészőnek számító, 1.2 másodperces különbséggel csúsztak le a dobogóról.

A csapatversenyben egypercenként indították a triókat, a magyarok másodikként rajtoltak a kilenc együttest felvonultató mezőnyben, s a féltávnál elhelyezett ellenőrző pontnál utolérték az oroszokat, de az akkor harmadik németektől 14 másodperccel elmaradva az ötödik helyen álltak.

Elöl Gyurta Gergely, mögötte Rákos Patrik és Risztov Éva a berlini úszó Európa-bajnokság 5 kilométeres csapatversenyében 2014. augusztus 16-án. A versenyszámban a magyarok a negyedikek lettek. MTI Fotó: Kovács Anikó

A második 2500 méteren aztán remekül teljesített a magyar csapat, csak a győztes holland együttes úszott hozzájuk hasonló időt ezen a résztávon, a németek azonban meg tudtak tartani 1.2 másodpercet az előnyükből, így az övéké lett a bronzérem. A második helyen a görögök zártak.

"Úgy gondolom, hogy ha komolyan akarjuk venni ezt a versenyt - és a mai nap igazolta, hogy érdemes nagyon komolyan venni -, akkor előre ki kell jelölni a három embert, akinek év közben többször is együtt kell gyakorolni, és akkor talán nem maradunk le ilyen kicsivel az éremről" - értékelt a szövetség beszámolójában az olimpiai bajnok Risztov Éva, aki szerdán a 10 km-es egyéni versenyben ezüstérmes volt.

Rákos Patrik, Gyurta Gergely és Risztov Éva (b-j) a berlini úszó Európa-bajnokság 5 kilométeres csapatversenyének rajtja előtt 2014. augusztus 16-án. A versenyszámban a magyarok a negyedikek lettek. MTI Fotó: Kovács Anikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!