Sportvilág

2013.06.14. 15:28

Kajak-kenu Eb - Parádés magyar rajt, minden hajó egyenes ágon döntős

Remekül kezdték a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságot a magyar versenyzők, ugyanis csakúgy, mint délelőtt, délután, az 500 és férfi K-4 1000 méteres előfutamokból is minden hajó egyből továbbjutott a vasárnapi döntőkbe.

MTI

A nyitónap délutánján először az olimpiai bajnok Kozák Danuta szállt vízre magyar részről, a rajtlista alapján úgy tűnt, az immár szerb színekben versenyző, korábbi világbajnok Benedek Dalma lehet a legnagyobb riválisa a K-1 500 méter második előfutamában. A várt csata azonban elmaradt az egyenes ági továbbjutást érő első helyért, Benedek ugyanis alaposan beragadt a rajtnál, Kozák pedig elképesztő tempót diktálva hasította a vizet, így egy pillanatig sem volt kérdéses, ki nyeri a futamot. A felkészülést tavaly óta vőlegénye, Somogyi Béla irányításával végző újpesti kajakos fölényes győzelmet aratott, Benedek pedig harmadikként középfutamra kényszerült.

A többi számban az első három közé kellett kerülni ahhoz, hogy ki lehessen hagyni a később sorra kerülő középfutamot.

Egyesben a kenus Nagy Péter kikapott ugyan a délelőtt, 1000 méteren Vajda Attilát is megverő cseh Martin Fuksától, de második helyével magabiztosan lépett tovább, míg a kajakosoknál a tavalyi, londoni játékokon 200 méteren hatodik Dudás Miklós semmit nem bízott a véletlenre, s mindenkit maga mögé utasítva került a legjobb kilenc közé.

Akárcsak a párosoknál a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos duó, amely címvédőként győzött futamában az ötkarikás bajnok német Tina Dietze, Franziska Weber kettős előtt. Athénban és Pekingben a magyaroké lett az aranyérem, tavaly, Londonban azonban meg kellett elégedniük az ezüsttel. Hogy sikerül-e visszavágni az olimpiai döntőben elszenvedett vereségért, vasárnap délelőtt kiderül. A férfiak hasonló számában Hufnágel Tibor és Szalai Tamás harmadik lett, míg a délelőtt, egy kilométeren futamgyőztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros ezúttal másodikként biztosította helyét a döntőben.

Női C-2 500 méteren mindössze három egység indul, így a Lakatos Zsanett, Takács Kincső duó már biztosan érmet szerez, igaz, ez a szám az indulók alacsony száma miatt hivatalosan nem számít bele az Európa-bajnokság küzdelmeibe.

A délutáni fél kilométeres program egyetlen kakukktojás száma a férfi K-4 1000 méteres verseny volt, itt a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette, tavaly ötkarikás ezüstérmes Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel egység megnyerte előfutamát, így a többiekhez hasonlóan bekerült a vasárnapi fináléba.

A jó és eredményes szereplés nyomán a nap hátralévő részében - a középfutamok során - már egyetlen magyar egységre sem vár feladat.

"Nem is emlékszem ilyen esetre világversenyen, hogy a középfutamokban már egyik hajónknak sem kell vízre szállnia - kezdte értékelését az MTI érdeklődésére Storcz Botond szövetségi kapitány. - Mindenki remek teljesítményt nyújtott, de kiemelném Kozák Danutát, a női kajaknégyest, a Vasbányai, Mike kenupárost, amely két távon is bejutott a döntőbe, és a férfi kajakosokat, Kökény Rolandékat és Dombvári Bencét."

A szakvezető szerint összességében elmondható, hogy mindenki nagyszerűen mutatkozott be.

"Látva az előfutamokat, azt hiszem, jó néhány számban esélyesnek számít majd a hajónk a hétvégi döntők során, de jósolni azért nem szeretnék" - tette hozzá.

A péntek krónikájához tartozik, hogy Kajdi Katalin bronzérmet szerzett a paraversenyzők küzdelmeiben, 200 méteren.

A további program:

szombat:

1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 10.05

200 m-es előfutamok 14.05

200 m-es középfutamok 15.45

vasárnap:

500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.40

200 m-es döntők 12.40

5000 m-es döntők 16.10

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!