Sportvilág

2010.06.24. 02:29

Az angolok folytathatják

Az első fordulóban az Egyesült Államok, majd Algéria ellen döntetlenre végző angolok a C csoport utolsó körében a négypontos szlovénokkal találkoztak. Az angolok egy góllal nyertek, Szlovénia pedig kiesett.A szlovénok nem vallottak szégyent, de az egygólos vereség miatt utazhatnak haza

Dunaújvárosi Hírlap

Az utolsó kör előtt Szlovénia vezette a négyest, ha Matjaz Kek fiai körültekintőbbek, már a második összecsapáson bebiztosíthatták volna tovább-jutásukat, azonban kétgólos előnyt tékozoltak el az amerikaiak ellen, akik Bradley lefújás előtti góljával egalizáltak. A képlet a délnyugati szomszéd tekintetében egyszerű volt: Anglia ellen a döntetlen is biztosan elég a 16 közé jutáshoz, sőt a másik találkozó eredményének számukra kedvező alakulása esetén akár egy vereség is az lehet. Az angolok a világbajnokság egyik legnagyobb csalódását okozták az első két fordulóban, a selejtezők során végig magabiztos - igaz, nem volt túl nehéz a csoportjuk -, akár a vb-győzelemre is esélyesnek tartott együttes első két meccsén mélyen tudása alatt teljesített, a világsztárok jócskán elmaradtak a várakoztástól. Különösen támadójátékuk volt gyatra, a két vezér, Rooney és Lampard árnyéka volt önmagának. Fabio Capello két döntetlennel rendelkező csapata mégsem került kilátástalan helyzetbe, a zárókör előtt a saját kezében volt a sorsa, mindenki tudta: a győzelemmel nem csupán továbbjuthat, akár a csoportelsőséget is megszerezheti.

Az első lövést ugyan a szlovén Birsa eresztette meg - James vetődve fogta -, a szigetországiak rohamoztak. Gerrard elől Jokic mentett az utolsó pillanatban, majd Lampard szabadrúgása adott munkát Hamdanovicnak. Rooney labdájára Lampard érkezett, de a labda gyorsabb volt nála. Aztán Rooney cselezgetett a tizenhatos vonalán, lövésébe Koren vetődött önfeláldozóan. A túloldalon Ljubijankic lépett el a jobb szélen, lövését a berepülő John Terry a testével blokkolta, majd Novakovic lövését fogta James. A félidő közepén Milner élesen belőtt labdájára - Sulert meg-előzve - Defoe érkezett és a léc alá pörgetett, 1:0. Lampard bombázott az égbe, a félidő zárása előtt tűzijáték következett a szlovén porta előtt, ám gól nem született.

Fordulás után Johnson piszkált egy beadásba, kísérlete centiméterekkel kerülte el a szlovén kaput, Rooney alapvonalról belőtt labdáját Defoe pofozta közelről a hálóba, ám a játékvezető lesállás miatt érvénytelenítette a találatot.

A második félidőben Birsa szabadrúgását fogta James, a túloldalon jobboldali szöglet során a hosszú oldalon érkező Terry erős fejesét Hamdanovic hatalmas bravúrral piszkálta ki a rövid sarokból. Rooney a kapufát találta el, igaz, ehhez is kellett a szlovén kapus, aki hozzáért a jobb salsó sarokba tartó labdához. Jamesnek újfent Birsa adott feladatot, az Auxerre középpályása volt a szlovénok szellemi vezére, minden akcióban benne volt. Jobbára a kapu elé lőtt labdáira próbáltak érkezni a többiek, a mérkőzés záró szakaszában egyre kisebb sikerrel, a megtermett angol védők különösebb gond nélkül fejelgették ki a felíveléseket. A felfutó védő, Brecko gondolta úgy, ha a támadóknak nem megy, majd ő beveszi az angol kaput: neki sem sikerült. A túloldalon Joe Cole tüzelt éles szögből mellé, a zárás előtt pedig Upson mentett Matjaz elől. Az angolok győztek, így csoportmásodikként ott vannak a 16 között, a szlovénok csomagolhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!