Sportvilág

2009.07.25. 02:28

Vízkeleti Péter negyedikként ért be a célba

Tampere - A Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon dunaújvárosi pontszerzőt ünnepelhettünk, az úszó Vízkeleti Péter személyében. A csapat ma utazik haza.

Gallai Péter

Végéhez ért Finnországban a fiatalok seregszemléje pénteken, de még addig is történtek fontos dolgok. Legelőször az, hogy a Dunaferr-DVSI úszója, Vízkeleti Péter bejutott a fináléba a százméteres mellúszásban. A döntőben azután remek eredményt elérve, éppen csak lemaradva a dobogóról a negyedik helyen csapott be a célba. Ez pedig azt jelenti, hogy pontszerzőként végzett.

Az utolsó versenynapon, pénteken Füzessy Dávid, a másik dunaújvárosi fiú ugrott vízbe, a kétszáz méteres gyorsúszás mezőnyében. Dávid az előfutamok alapján végül nem tudta magát kvalifikálni a legjobbak közé, időeredményével nem fért be a döntőt érő első nyolc helyre, tizenkettedik lett.

A magyar küldöttség a tervek szerint ma hajnalban kel útra a tizedszer megrendezett nyári fesztiválról. Tamperéből a repülőgép délelőtt érkezik meg Ferihegyre, ahonnan a versenyzőket, köztük a három újvárosit, Vízkeletit, Füzessyt és Szűcs Dórát a Syma csarnokhoz viszik át autóbuszokkal. A hozzátartozók itt várhatják a magyar fiatalokat, akik érkezése fél tizenkettőre tehető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!