2007.07.19. 02:29
Janics nem megy vissza
Míg egy esztendeje az Európa- és a világbajnokságon is hat-hat aranyat lapátolt össze, ezúttal csak egy számban indult a pontevedrai Eb-n, s győzött is a szegediek kajakosa, Janics Natasa.
A spanyolországi Pontevedrában rendezett Európa-bajnokság a korábbi évekhez képest sok tekintetben újat hozott. Például abban, hogy a nemzetközi színtéren soha le nem győzött női duó, a Janics- Kovács páros nem indult. Kovács Katalin négy ezüstöt szorgoskodott össze, Janics Natasa viszont csak egy számban vívta ki az indulás jogát, a sprintszámban, kétszáz méteren azonban győzött.
Janics Natasa nem menekül a nyilvánosság elől, mégsem könnyű utolérni. Sokat van vízen, oda nem viszi magával a mobilját.
- Az Európa-bajnokságot megelőző hazai, ötszázas válogatón nem volt túl jó formában. Mennyit edz mostanában?
- Sokat, rengeteget. A szegedi kenusokkal tréningezek, egész nap a pályán vagyok reggel héttől este nyolcig. Azt nem mondom, hogy többet dolgozom, mint Fábiánné Rozsnyói Katalinnál, az előző edzőmnél, de úgy gondolom, annyi munkát elvégzek, mint vele. Igaz, másként. Azt tudom, a téli, az olimpiát megelőző felkészülés nagyon kemény lesz. Itt Szegeden Vécsi Viktor irányítja az edzéseimet. Vele meg tudom beszélni a dolgaimat. Kati nénivel az utóbbi időszakban már nem.
- Pedig ön volt a kedvence. Ez vitathatatlan.
- Soha nem voltam a kedvence. Kovács Kati volt, illetve Keresztesi Alexandra.
- Mégis ön indulhatott egyesben Athénban.
- Mert kétszer győztem a válogatón, így szereztem jo-got az ötkarikás indulásra.
- A szavaiból azt veszem ki, bárhogy is alakul, nem megy vissza Kati nénihez.
- Nem megyek. A jelenlegi társaimmal, a szegedi kenusokkal fogok készülni.
- Így viszont a szövetségi kapitány bármennyire is szeretné, vélhetően nem indulhat párosban Kovács Katival, ugyanis a párosokat és a négyeseket minden bizonnyal ezentúl is Kati néni állítja össze. Marad az egyes.
- Szívesen indultam volna párost Katival, de nem jött össze. Úgy gondolom, jobbak lennénk a riválisoknál. A minap olvastam az egyik lapban, hogy ha össze is ülnénk, akkor sem tudnánk legyőzni a Paksy-Benedek párost, jobbak nálunk. Szerintem ez nem igaz.
- Kati nénivel találkozott, beszélgetett mostanában?
- Pontevedrában, az Európa-bajnokságon együtt voltunk. Köszöntem, gratuláltam neki az eredményekhez, de nem tárgyaltunk. Azóta nem beszéltünk, hogy távoztam a csoportból. Mindenki másként meséli a történteket, Kati néninek is van egy verziója, s nekem is. Tiszta a lelkiismeretem. Az egyik négyes edzés után szólalkoztunk össze. Azt mondta, ki vagyok rúgva. Én pedig távoztam. Fogtam a cuccaimat, s elhagytam az edzőtábort. De ezen már nem akarok rágódni.
- Tavaly csúcsra járatták Kováccsal - egyéni számokban nem vettek részt, de a párosokban és a négyesekben igen -, idén alig akadt dolga Pontevedrában. Nem zavarta, hogy csak egy számban érdekelt?
- A tavalyi, szegedi világbajnoksáéghoz képest újszerű volt, hogy ott folyamatosan versenyeztem, itt pedig sokat vártam a futamomra, napok teltek el eseménytelenül. Szombat este volt az első futamom, vasárnap pedig a döntő. Amúgy jól éreztem magam, bár tényleg szívesen indultam volna Katival párosban meg a négyesben, de a lelkem mélyén nem bántam, hogy nyugodtan készülhetek az egyetlen számomra. Azt nem mondom, hogy ez az év csúcs, hiszen tavaly tizenkétszer álltam a dobogó tetején, idén összesen két aranyat nyerhetek. Az Eb-győzelem megvan, az augusztusi, duisburgi vb-n megint egyesben indulok a legrövidebb távon. Jól érzem magam a bőrömben, a korábbi évek hajtása után jó is a nyugalom. Meg tudom, hogy az olimpia előtti időszakban megint hajtás lesz. Persze, kétszázon sem könnyű, annyira rövid a táv, hogy nem lehet elrontani a rajtot, s később sem szabad megbillenni. ötszáz és ezer méteren van idő korrigálni a hibát, itt nincs.
- Úgy áll a helyzet, Pekingben akkor állhat rajthoz, ha 500-on a legjobbnak bizonyul a jövő évi válogatón.
- Minden jel arra mutat, ez lesz az egyetlen esélyem a 2008-as ötkarikás részvételre. Remélem, egy év múlva is ugyanolyan jó formában leszek, mint voltam 2004 tavaszán. Kovács Katival szenzációs időket mentünk három éve, szerencsémre egy kicsivel jobb voltam.
- Az nem titok, hogy nem barátnők. Amúgy Kováccsal szokott kommunikálni?
- Jóban vagyunk, amolyan tipikus versenyzőtársakként gondolunk egymásra. Más a baráti körünk, néha beszélünk. Telefonon nem hívjuk egymást. Amikor nemrégiben a szülinapom volt, küldött egy sms-t, amit én ugyanúgy üzenetben köszöntem meg.
- Ha már a születésnapnál tartunk. Sokan kiakadtak a sportágban, főleg az elnök, ugyanis hajnalig bulizott.
- Nem értettem az elnök úr kifakadását. Ittam ugyan pezsgőt, de nem voltam részeg. Nem tettem semmi olyat, amivel rossz példát mutatnék a fiataloknak vagy ártanék a sportágnak.

- Szívesen indultam volna párost Katival, de nem jött össze. Úgy gondolom, jobbak lennénk a riválisoknál. A minap olvastam az egyik lapban, hogy ha össze is ülnénk, akkor sem tudnánk legyőzni a Paksy-Benedek párost, jobbak nálunk. Szerintem ez nem