Sportvilág

2007.01.02. 03:29

Schmitt Pál nyílt levele a sportolókhoz

Budapest (mti) - Hitre, bizakodásra, önbizalomra, áldozatvállalásra van szükségük azoknak, akik a következő évben eredményesek akarnak lenni a pekingi olimpia kvalifikációs versenyei során.

Szabó Szabolcs

Többek között ezt tartalmazza Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének MTI-hez eljuttatott újévi üzenete, köszöntője, amelyet a még versenyben lévő négyszázhatvanöt kerettagnak írt. Az új év első napjaiban, a mindenképpen szükséges nagy nekirugaszkodás előtt, néhány kérdést önmagatokban kell tisztázni. Akarom-e hogy valóra váljanak az álmaim? Maradéktalanul elfogadom-e a felkészülésemet irányítók, támogatók segítségét? Hiszek-e magamban, képességeimben, a jó Isten adta tehetségemben? Vállalom-e a lemondást, a fáradozást, az áldozatot, amelyet meg kell hoznom? Képes vagyok-e arra, hogy mindent az olimpiai részvétel, a sikeres szereplés elérésének vessek alá? - áll többek között a levélben, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője hangsúlyozza, az olimpiai szereplés szempontjából meghatározó év előtt állnak a legjobb hazai sportolók.

Egy esztendő múlva azután mérlegkészítés következik. Nagyjából tisztázódik, hogy a részvételre jelenleg még pályázó négyszázhatvanöt kerettag közül ki lesz az a - reményeink szerint - kétszáz-kétszázhúsz sportoló, akinek álma beteljesülhet. Azoknak sem lesz okuk az elkeseredésre, akiknek ez nem sikerül, hiszen nem minden esetben a győzelem a legfontosabb, a becsület többet ér - folytatódik az üzenet. Schmitt Pál egyúttal a MOB támogatásáról biztosítja a kerettagokat, amint jelzi, a tiszta felkészülést és versenyzést megkövetelik, egyúttal azonban arra törekednek, hogy a viadalokon való részvételhez szükséges forrásokat előteremtsék. Emlékeztet arra, hogy az olimpiai bizottság háza táján is sok a tennivaló, elsősorban a MOB érdekérvényesítő tevékenységének fokozása terén. Ennek érdekében bizottságokat hoztunk létre, amelyektől az együttműködés, a kapcsolatok, a marketing, a kommunikáció, a doppingellenes küzdelem, az alapszabály reformja terén várunk javaslatokat - írja. - A becsületes játék az egyetlen út jelszavát valóra váltva, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett zéró tolerancia elvét követve készüljetek tehát Pekingre, ahol 2008. augusztus 8-án, este 8 órakor, 585 nap múlva fellobban a láng, kezdődik a nyári olimpia! - zárul a levél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik