Sportvilág

2007.01.18. 03:29

A két szélen a két Iváncsik

Dunaújváros (gp) - Hárman vannak testvérek, s mindegyikük roppant tehetséges. Az egykori világválogatott és cunderkirály, Iváncsik Mihály gyerekei közül ketten már a felnőtt válogatottban is alapemberek.

Gallai Péter

Tatabányáról érkezett tavaly a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatához a középső fiú, Tamás. Igazolása jó húzásnak bizonyult, hiszen a villámgyors szélső a bajnokság tizennégy mérkőzésén hetvenöt gólt szerzett, amellyel a góllövőlista nyolcadik helyén áll. Azonban ha kivesszük a hétmétereseket, akkor a hatvankilenc akciógóljával a harmadik a rangsorban. Így nem meglepő, hogy a huszonhárom éves fiatalember először utazhat el egy világbajnokságra, Skaliczki László szövetségi kapitány döntése alapján. Azonban Iváncsikból kettő is lesz a pályán, hiszen bátyja, a Veszprémben balszélsőt játszó Gergő is résztvevője lesz az eseménynek.

- Igaz Európa-bajnokságon már voltam, de a világbajnokságok tekintetében tényleg csak most debütálok - mondta Iváncsik Tamás.

- Kedden találkozott újra a keret a fővárosban, míg szerdán már utaztunk is Németországba, ahol amolyan ráhangolódásként a Bundesligában érdekelt Flensburg második csapatával játszunk, emellett pedig egy rahabilitációs központ szolgáltatásait is igénybe vesszük, ami igencsak ránk fér. Ettől függetlenül engem már a hétfői pakolás és készülődés közben is nagyon égetett a versenyláz.

- Azért szerencséje, hogy volt kihez fordulni a rámolás közben, nehogy izgalmában elfelejtsen eltenni valamit.

- Erre nagyon ráhibázott - nevetett nagyot a szélső, majd így folytatta: - Gergő bátyámmal öt percenként hívtuk egymást telefonon, és egyeztettük, hogy a másik éppen mit rakott el a bőröndjébe. Így biztosítottuk azt, hogy ne hagyjunk itthon semmi fontos dolgot. Ha valami mégis kimaradt, az mindkettőnknél hiányzik majd...

- Őszintén: számított a részvételre, és arra, hogy a jelek szerint kezdőként számol Iváncsik Tamással a kapitány?

- Az év során reménykedtem abban, hogy sérülés nem hátráltat majd a munkában, amelyet igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni. A kapitány pedig úgy értékelte, hogy jó szezont produkáltam, és így behívott a keretbe. A beválogatásban biztosan szerepet játszott, hogy a Dunaferr gárdájában is stabil a helyem, és velük már a nemzetközi kupaporondon is edződhettem. A vb-n biztosan lesz bennem izgalom, de nagyon sokat jelent nekem, hogy ott lesz a pálya másik szélén a bátyám, ami nyugtatólag hat rám. Az ő rutinja sokat jelent.

- Dánia, Norvégia, Angola. Ebben a sorban jönnek a riválisok a csoportban.

- Már az első, dánok elleni meccsen eldőlhet minden, mert a továbbjutást érő első két hely megszerzéséhez szerintem minimum három pontra lesz szükség. Annak is jobban örültem volna, ha Angolával nyitunk. Sajnos az északi stílus valamiért nem fekszik nekünk, tíz éve nem nyertünk ilyen csapat ellen tétmeccsen. Persze minden sorozatot meg lehet, és kell is szakítani. Az első hét hely megszerzése a célunk, hiszen ez ér olimpiai selejtezőt. Ez a brigád képes bármilyen eredményt elérni, akik a sérültek helyett csatlakoztak, rajtuk is csak az elszántság és sikeréhség látszik. Konkrét jóslásba nem bocsátkozok, de remélem jól sül el túránk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!