Sportvilág

2006.08.10. 02:28

Pars és Molnár Krisztina döntős

Göteborg (mti-acs) - Harmadik napjához érkezett az atléták svédországi Európa-bajnoksága tegnap. Azonban még kedden - lapzártánk után - kellemetlen meglepetésre kiesett a magasugró Győrffy Dóra.

Mórocz Zsolt

Győrffy Dóra a selejtezőben búcsúzott kedden lapzártánk után a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon. A délután többször eleredő esőben, telt ház előtt, s éppen ragyogó napsütésben kezdhették a női magasugrók, bár felázott, csúszós talajon. A döntőbe jutáshoz szükséges szintet 1,92 méterben határozták meg, ez éppen egy centiméterrel kevesebb, mint a 2002-ben fedettpályán Európa-bajnoki ezüstérmes Győrffy idei legjobbja. A Debreceni SC versenyzője az 1,78-at simán vitte, az 1,83 méteren ugyan másodikra jutott túl, de az 1,87-n ismét elsőre. Az 1,90 azonban a végállomást jelentette, mivel a tizenhetedik helyen végzett, s a legjobb tizenkettő folytathatta. - Nem foghatom az esőre vagy más külső, zavaró körülményre, hogy kiestem, sajnos fejben nem bírtam megfelelően, nem tudtam idén száz százalékban a versenyzésre koncentrálni, mivel a disszertációmat írtam - mondta a debreceni atléta, aki június óta doktor Győrffy Dóra. Most úgy érzem, nagyon elfáradtam, nehéz két év van mögöttem, pihenni szeretnék - mondta a sportoló. A szerdai nap jól kezdődött a mieink számára, hiszen a kalapácsvető Pars Krisztián csoportjából a második helyen bejutott a pénteki döntőbe.

- Edzőmmel, Németh Pali bácsival egyeztetve, megvártuk, amíg a második körben Ziólkowski dob, s azután döntöttünk úgy, hogy nekem már nem kell - mondta Pars, hozzátéve, arra számítottam, hogy legalább hárman-négyen túldobják a szintet ebből, a csoportból, meglepett, hogy Ziólkowski is csak erőlködött. Az én első kísérletem egy könnyed dobás volt, amilyet edzésen gyakorlunk, erre még rá lehet tenni két-három métert a döntőben.

Nem sokat kellett várni az újabb magyar döntősre, hiszen a rúdugró Molnár Krisztina bejutott a szombati fináléba. A selejtező szint 4,40 volt - vagy a legjobb tizenkettő folytathatta -, ez két centivel kevesebb, mint Molnár idei legjobbja. Az újpesti versenyző negyedikként jutott döntőbe.

Viszont búcsúzott a további küzdelmektől Petráhn Barbara, akinek nem sikerült bekerülnie a fináléba 400 méteren. A zalaegerszegi versenyző összesítésben végül a tizenharmadik lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!