jegyzet

2018.09.20. 06:30

Sörétes idény

Bódi Csaba

Miközben a műkedvelő vadszeretők nagy bőszen a szarvasbőgés hallgatását tervezik, addig a magukra valamit is adó vadászok a kacsákra vetik figyelő tekintetüket, no meg sörétes fegyverüket. Hiába no,

a szeptember az agancsosok és a szárnyasok hónapja. Továbbá az edzőváltásoké.

Nagy Tamás (ZTE), Varga Attila (Siófok), Mészöly Géza (ETO FC Győr), Klausz László (Cegléd), Koleszár György (Kazincbarcika) és Csank János (Gyöngyösi AK) is abba a „vonulatba” tartozik, amelynek tagjai a nagy nyári nekibuzdulás után az ősz javát sem érték meg klubjuknál.

Ők kerültek célkeresztbe, ahelyett, hogy labdarúgóik tették volna ezt az eredményességükkel. Bár ez utóbbi megállapítás sem teljesen fedi a valóságot, ugyanis Zalaegerszegen nem a pontok számával akadt gond; igaz, a gyöngyösi gárdától sem amiatt kellett mennie a korábbi szövetségi kapitánynak, mert az együttes az utolsó helyen szerénykedik az NB III-ban.

Golyós fegyver helyett tollal lőjük le a lényeget, amikor azt rögzítjük, amit a klub közleménye említ: hogy az anyagiak játszották a fő szerepet a kenyértörésben. Bár az egylet részéről – mint ahogy utólag napvilágot látott – inkább kalács volt ez a pékáru, miközben Csank mester a harmadosztályú szinthez való igazodást említi, azaz a kenyeret. A cirkusz, vagyis a nép szórakoztatása a pályán elmaradt, a játéktéren kívül viszont nem. Ez persze nem meglepő kis hazánkban, ahol sokszor az átigazolási időszak is több izgalmat tartogat, mint maga a futballidény.

A szezon és a fazon némileg más értelmet nyert Gyöngyösön. Nem nehéz egyetérteni azzal a véleménnyel, amely szerint van ott probléma elég, ahol már egy Csank János sem kell az NB III-ban. Nyilvánvalóan sok tényezőt figyelembe illik venni, amikor személycsere mellett dönt a vezetés. Mert, ugye, a pénzt ők adják, és manapság a jó vezető legfőbb ismérve, hogy előteremti a működéshez szükséges milliókat, de legalábbis él a TAO-támogatás nyújtotta a lehetőségekkel.

Minden döntés helyességét az idő igazolja, vagy éppen cáfolja. Idén márciusban Labancz Róbert edzőnek úgy köszönték meg a munkáját a GYAK-nál, hogy a csapat nem állt kieső helyen. Jelenleg hét forduló után két pont áll a sereghajtó csapat neve mellett, ahol húztak egyet a nadrágszíjon. A megszorítás a mesteredző állásába került. Noha megélt ő már ettől rosszabbat is, a legkevesebb, ami megállapítható, hogy ez nem volt túl elegáns.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!