Nagy foci, kicsi nyugdíj

Ha annak idején nem látom és nem élem át, talán el sem hinném: a 70-es években még tízezrek zarándokoltak ki egy-egy jobb hazai bajnokira, s ehhez nem feltétlenül az kellett, hogy a Fradi legyen az ellenfél. Így volt ez Kaposváron is anno 1975-ben, amikor a Rákóczi az első NB I-es meccsét játszotta. Nyolc éves voltam, az édesapám pedig féltett: nagyon nem akarta, hogy kimenjek. Naná, hogy csak azért is kimentünk. Emlékszem, a nagy Vasas volt az ellenfél, s 22 ezren préselődtek be az amúgy nem túl nagy kaposvári stadionba.

Életre szóló élményt jelentett a meccs – 2–0-ra vertük a fővárosi piros-kékeket –, s így visszagondolva az akkor történtekre bizony ez is benne van vastagon, hogy végül a sportújságírói hivatást választottam. Ők voltak számunkra a példaképek, illetve annál is többek: bálványok, istenek.

Ők pedig – tisztelet a kivételnek – ennek megfelelően is éltek és viselkedtek. Csak a jelen érdekelte őket: élvezték a népszerűséget, sütkéreztek a dicsfényben.

Kit érdekelt akkor, hogy mit hoz a jövő?

Persze voltak, akik okosan megtervezték a jövőjüket. Siófokra mentek játszani, vagy éppen alacsonyabb osztályban szereplő Balaton-parti város csapatához igazoltak „levezetni”. Aztán ott is ragadtak, hogy aztán éttermet nyissanak, presszót vagy büfét üzemeltessenek, lángost süssenek. De nem mindenkinek jött be. A 69. életévét taposó Turai László – aki 1974-ben a Fradiból került Kaposvárra, s némi túlzással ő lőtte a Rákóczit az NB II-ből az NB I-be – már mindenét, a házát, az autóját, az ingóságait eladta, hogy valahogy meg tudjon élni. Évek óta harcol a nyugdíjfolyósítóval, ám csak 20–30 ezer forintot kap kézhez.

Egy másik egykori Rákóczi-játékos, Horváth „Mézga” János focisulit alapított, ahonnan az elmúlt bő két évtizedben gyerekek százai, de inkább ezrei kerültek ki. Az ő nyugdíja valamivel több, mint a nettó minimálbér fele... Kaposvárhoz közeli települések iskoláiban tart labdarúgó-foglalkozásokat, így egészítve ki szerény jövedelmét.

„Jól éltünk akkor. Zsebbe fizettek, minket pedig nem érdekelt, hogy be vagyunk-e jelentve, fizetnek-e utánunk járulékot. Most isszuk a levét...„ – emlékezett vissza Horváth „Mézga” János.

Az egykoron ünnepelt sztárok – már bőven túl a hatvanon – újabb kemény ütközeteket vívnak. Ám ezt a mérkőzést már nem a pályán és nem gólokra játsszák. Sokkal többről van szó: a megélhetésükről...