A troll

Fábik Tibor

Bevallom, amikor 2019 júniusában a számomra ismeretlen, a Slovan Liberectől érkezett felvidéki Hornyák Zsoltot kinevezték a Puskás Akadémia vezetőedzőjének, és először megláttam a fotóját valamelyik portálon, azt hittem, hogy ott valami hatalmas hiba történt. Mert különben hogyan kerülhetett volna a cikkhez Badár Sándor színész, humorista portréja. No persze könyvtárakat lehetne megtölteni azzal, hogy ismert emberek között ki kinek a hasonmása.

Az idő során megtapasztalhattuk, hogy Hornyák Zsolt nem az a tréner, aki a közhelyeket szajkózza, vagy aki úgy nyilatkozik, hogy nem mond semmit. 

Múlt pénteken pedig a Debrecen elleni, idegenbeli bajnoki meccset megelőzően az M4 Sport kamerája előtt olyan alakítással rukkolt ki, hogy dőlhettünk a nevetéstől. Rövid szakmázás után megkapta a kérdést, aminek kétségkívül helye volt: mit szól ahhoz, hogy Puskás Akadémia állítólag nem tervezi meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződését, és a sajtóban már az utódját is megnevezték. (A Sportál a múlt hét elején arról írt, hogy Hornyákot a DVTK mostani vezetőedzője, Szergej Kuznyecov válthatja.)

Hornyák Zsolt nagy szemekkel, látványosan elcsodálkozó tekintettel nagyjából így felelt: – Ezt komolyan mondja? Tényleg? Én nem hallottam semmi ilyesmiről. Maga hol olvasta? Netalán valamelyik bulvárlapban? Mindenesetre köszönöm, hogy szólt.

A széttrollkodott interjú ezen a ponton véget is ért, nehéz lett volna folytatni a beszélgetést.

Minden sztori akkor igazán jó, ha van slusszpoénja, és a Puskás Akadémia a pályán ilyennel szolgált, a 94. percben szerzett góllal 1–0-ra megnyerte a mérkőzést. Ezzel véget ért a rossz szériája: az előző három tétmeccsén nyeretlen maradt, kétszer kikapott, a Magyar Kupában kiesett az elődöntőben. Tegyük hozzá, hogy itt a felcsútiak a ZTE ellen idegenben már a tizenegyespárbajra készültek, amikor a 119. percben egy szerencsétlen öngól a vesztüket okozta. Az NB I-ben a csapat jelenleg az ötödik, pontszámban éppen most érte utol a DVSC-t, a dobogó harmadik fokát elfoglaló Pakstól egy pontra áll.

A Puskás Akadémia az elmúlt három szezonban egyszer második, kétszer harmadik volt, Hornyák Zsolt pedig jelenleg a legrégebben hivatalban lévő vezetőedző az NB I-ben, három éve és kilenc hónapja irányítja az együttesét. Kuriózum ez manapság a magyar futballban, mögötte a második helyen a kecskeméti Szabó István következik kevesebb mint két évvel. Szóval, Hornyák Zsolt tud valamit a szakmáról, de a Dumaszínházban is megállná a helyét.