jegyzet

2021.07.23. 06:30

Lángra lobban

Petrik József

Valószínűleg nemcsak a világ, de a sport világa sem lesz már soha olyan, mint a koronavírus megjelenése előtt. Sok mindent megtanultunk ebben az egy-két esztendőben civilként. Félni legalább annyira, mint összefogni, kitartani, önzetlenül segíteni. Ezek az érzések, értékek a sportban is tetten érhetőek, és talán kiemelten igazak a nyári ötkarikás játékokra, az olimpiai mozgalomra.

Az olimpiára, amelyből sorjában a harminckettedik megnyitójára készül Tokió, a sportvilág és a nagyvilág. Mert az ötkarikás játékok az egyetlen olyan sportesemény a föld kerekén, amely túlmutat a sporton. Amely a versengés mellett a barátságról, egymás megbecsüléséről, elfogadásáról, tiszteletéről is szól. Olyan vetélkedés, amelyben valóban nem csak a győzelem a fontos. Bár mi magyarok azért csak legyünk büszkék olimpiai hőseinkre, akikből a „legnagyobbak” már csaknem száznyolcvan aranyérmet gyűjtöttek össze az eddigi nyári játékokon.

Azt hiszem, az nem zavar majd Japánban sem senkit, hogy a játékok hivatalos rendezési dátuma 2020, miközben már huszonegyet írunk. Ám ehhez a „naptárigazításhoz” – még ha kényszerből is – már hozzászoktunk, hiszen a labdarúgó-Európa-bajnokság is a 2020-as volt, még akkor is, ha csak néhány hete ért véget. Úgy gondolom, a legfontosabb, hogy megtartották. S a tokiói olimpia esetében is az a legfontosabb, hogy a mai megnyitót követően megrendezzék.

Voltak már nehéz ötkarikás játékok nekünk, magyaroknak mint olimpiai nemzetnek is. Antwerpenben, az első világháború egyik „bűnöseként” nem is indulhattunk. Münchenben a terror homályosította el az olimpiai lángot és eszmét. 1980-ban a világnak csak a fele utazott el Moszkvába. Aztán 1984-ben ismét a nagyhatalmak játékszerévé váltak a legjobbjaink.

A mostani is nehéz olimpia lesz rendezőknek, résztvevőknek egyaránt.

De most a legfontosabb, hogy lesz. Még akkor is, ha a nagyvilág, a szurkolók, a sport szerelmesei a lelátókról nem követhetik nyomon az eseményeket, csupán a tévéképernyők előtt. Ennek ellenére nagyon bízom benne, csapatunk tagjai pontosan tudják majd, sőt, érzik is, hogy egy nemzet áll mögöttük, egy ország szorít, drukkol a győzelmükért.

Ez az olimpia minden nehézség dacára is sikeres lehet. Különösen, mert egy ideje úgy tűnik, a politika kijjebb vonult a nyári játékokról. Ezért jó pár éve már a megbékélés és az egyenlőség szele lengeti a mozgalom fehér alapon öt színes karikával díszített lobogóját. Azt a zászlót, amelynek tövében ma meggyújtják az olimpiai lángot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!