JEGYZET

2021.04.24. 06:30

Bosszúvágy

Kukoricára térdepeltetés helyett inkább le kellene ülni velük, megérteni a szempontjaikat, és megértetni velük a többiekét.

Pajor-Gyulai László

Nagyon szigorú hírek érkeznek. Például a Sky Sport csatorna csütörtöki értesülése szerint Richard Masters, a Premier League ügyvezetője közölte az Arsenal, a Manchester United, a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City képviselőivel, hogy szabadítsák fel pozícióikat a Premier League munkacsoportjaiban. Ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy „erővel elmozdítják” őket. A gyorsan összeomlott szuperligában érintett hatodik angol klub, a Tottenham Hotspur nem működik közre a PL bizottságaiban.

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke figyelmeztette az Európai Szuperliga (ESL) létrehozásában részt vevő klubokat, hogy „következményekkel” kell majd szembenézniük sikertelen elszakadási kísérletük miatt, az egyesületek tulajdonosaira pedig további nehézségek várhatnak. A jelek szerint lesz itt nemulass! Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudni, a tizenkét renitens klub milyen megtorlásra számíthat, szóba jöhet nyilvános kerékbe törés, felnégyelés, vagy az UEFA megelégszik mondjuk egy szimpla akasztással.

Elszomorító fordulatok ezek, a kicsinyes bosszú jelei, ami nem sok jót ígér.

A világ futballjának a krémjéről van szó, azoknak a véréért lihegnek most sokan, akik a legtöbb pénzt generálják a sportágban, és ezért a többiek sorsa valahol az övékétől is függ. Meglepően rosszul kommunikált és előkészített akciót buktak be gyakorlatilag néhány óra leforgása alatt, amivel milliókat háborítottak fel, ám ez nem büntetést, hanem gondolkodást kíván, igaz, ez utóbbi nehezebb, mint dühből odacsapni nekik.

Az mennyire visz előbbre bármit is? A történtek egyértelműen jelzik, hogy komoly válság felé sodródik a profi labdarúgás, ha nincs már benne máris, és ilyenkor nem a muszklik méregetése a célravezető, mert itt erőből senki sem győzheti le a másikat, ez olyan harc lenne, amelynek csak vesztesei lehetnek. Az elején említett úr, Richard Masters milyen szervezet ügyvezetője lenne, ha a hat sztárcsapat nem lenne ott a PL-ben – nélkülük nem is lenne értelme a világ legerősebb ligájának.

Kukoricára térdepeltetés helyett inkább le kellene ülni velük, megérteni a szempontjaikat, és megértetni velük a többiekét.

Kizárólag így lehet közös nevezőre jutni, amit felesleges megnehezíteni mérgező indulatokkal.

Ha tetszik, ha nem, az érintett klubok nélkül lehetetlen megfelelő választ találni a labdarúgás legégetőbb kérdéseire, így a bosszú nem vezet sehova. Illetve, vezet, de oda aligha akarunk eljutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!