JEGYZET

2019.05.22. 06:30

Hegymenet és szerencse

Ökrös Csaba

A következő néhány napban a Giro d’Italia mezőnye kiélvezheti a hegymenet szépségeit. A kerékpárosok az idei verseny során először szembesülnek majd a hegyi szakaszok nehézségeivel. Bizonyára fény derül rá, hogy a szlovén Primoz Roglic és az olasz Vincenzo Nibali közötti küzdelembe beleszólhat-e még valaki. A körverseny győztesének járó rózsaszín trikóért küzdő esélyesek közül a holland Tom Dumoulin sérülés miatt volt kénytelen kiszállni, a brit Simon Yates pedig a vasárnapi időfutamon veszített perceket riválisaival szemben.

A háromhetes kerékpárversenyek során csaknem mindig a hegyi szakaszokon derül ki, hogy ki a legerősebb a mezőnyben. Mármint hogy ki a legerősebb a szerencsések közül, hiszen egy technikai hiba vagy egy bukás elég ahhoz, hogy akár a legjobb formában lévők is búcsút intsenek győzelmi álmaiknak.

Az olasz körversennyel kapcsolatosan nekünk, magyaroknak is van miért izgulnunk, hiszen a jövő évi Giro első három szakasza Magyarországon teszi majd próbára a bringások kétszáz fős mezőnyét.

Június utolsó napjaiban a szervezők ismertetik az útvonalat. Minden valószínűséggel lesz budapesti szakasz, ahogy az sem lehet kétséges, hogy a nyugati országrész ad helyet a további versenynapoknak. A szervezők egyik nem titkolt gondolata az, hogy a szlovák, szlovén, német szurkolókat idecsábítsák, mondván: ilyen kevés utazással nem minden évben érhető el a Giro d’Italia, ahol honfitárs versenyzőiknek szurkolhatnak.

Aki már legalább tévénéző­ként belepillantott valamelyik nagy körversenybe, tisztában lehet vele, hogy a kerékpárosok küzdelmén kívül az útvonal szépségei bilincselik le a figyelmet. A jövő évi Giro lehetőséget ad arra, hogy Magyarország látnivalói kápráztassák el tévénézők százmillióit szerte a világban. Igazi országimázs-építő vállalkozás manapság a kerékpársport. Jó érzékkel ragadta meg Magyarország a lehetőséget, hogy a jövő évi rajt helyszíne nálunk legyen.

Nagy kérdés, hogy lesz-e magyar kerékpáros a versenyzők között. Ez a szurkolók számának gyarapítása és a magyar bringasport fejlődése szempontjából is fontos lenne. Biztosat mondani ezzel kapcsolatban majd csak a csapatnévsorok hivatalossá válása után lehet, úgyhogy jövő májusig a találgatások nem kevés izgalmat ígérnek. Ami tény: a magyarországi rajthoz kapcsolódóan a magyar szervezőknek is lesz beleszólásuk abba, hogy a szabadkártyás csapatok közül melyik indulhat. Amelyikben lesz magyar bringás, nagyobb eséllyel versenghet a helyekért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!