Sport

2017.05.05. 19:10

Zsúfolt lelátó előtt - Az összecsapást élőben közvetíti a D+ televízió

DUNAÚJVÁROS Ezen a hét végén a Ferencváros második számú együttese lesz a vendége a Dunaújváros PASE labdarúgócsapatának. Az NB III Közép csoportjának harmincadik fordulójában vasárnap 18.30 órakor kezdődik az összecsapás a Dunaújváros Stadionban.

Gróf András

Nem ez lesz az egyetlen találkozó vasárnap a stadionban, hiszen 14 órakor itt rendezik a Vác FC - Cigánd SE másodosztályú összecsapást. Az esti NB III-as mérkőzés a ferencvárosi szurkolók részéről kiemelt eseménynek számít, hiszen a hírek szerint többezer fanatikus érkezése várható a harmadosztályú találkozóra. A rendezők a mérkőzés előtt két órával nyitják meg a szurkolók előtt a jegypénztárakat. Szükség esetén a hazai és a vendégoldalon is három pénztár üzemel majd. A vendégoldalon egy beléptető kapu van, ezért kérik a vendégszurkolókat, hogy időben érkezzenek a stadionhoz, hogy kényelmesen be tudjanak menni, és elfoglalni az ülőhelyüket. Jelenleg a vendégszurkolók az G és L fedett, valamint a kapu mögötti E, D, C nyitott szektorokba tudnak még jegyet vásárolni ma estig online a www.jegymester.hu-n keresztül, valamint a klub székházában a mai napon. Amennyiben az online felületen elfogynak a belépők, úgy vendégjegyeket a helyszínen már nem fognak értékesíteni, ezért kérik a szurkolókat, hogy időben vásárolják meg tikettjeiket. A hazai szurkolók a T és S fedett, valamint a kapu mögötti P, O, N nyitott szektorokba tudnak még belépőt venni a klub székházban ma 12 óráig. A hazai szurkolók, ha tehetik ne gépjárművel érkezzenek a mérkőzés helyszínére, mert várhatóan nem lesz elegendő hely a stadion melletti parkolókban.

Csehi Tamás számára nem lesz idegen a zsúfolt lelátó .

A lelátón minden bizonnyal a vendégek lesznek túlsúlyban, ennek ellenére a találkozó esélyese a hazai együttes. Az újvárosiak jelenleg a negyedik helyen állnak a bajnoki tabellán, amíg Fradi tizenegyedik pozíciót foglalja el. A két csapat között huszonegy pont a különbség a DPASE javára. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a fővárosiakat, hiszen az előző körben hazai pályán 3-1-re verték a második helyezett Szigetszentmiklós együttesét.

Az összecsapás előtt rövid ünnepség keretében két, egykori kiváló labdarúgót is köszöntenek a küzdőtéren. Az egyik díszvendég Csepecz Ferenc lesz, május 3-án töltötte be a nyolcvanadik életévét. Feri bácsi 1959-1970. között több mint kétszáz alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen a dunaújvárosi klub piros-fehér szerelésében. A másik ünnepelt Lovász Béla lesz, aki május 8-án tölti be a kilencvenedik életévét. Ő is sikeres pályafutást tudhat maga mögött, hiszen az almanach szerint 1957. és 1962. között százharmincnégy mérkőzésen ötvenhét alkalommal talált az ellenfelek hálójába.

1. Budafok 28 22 3 3 59-19 69

2. Szigetszentm. 29 19 5 5 62-30 62

 

3. Pmfc 29 19 4 6 70-21 61

4. Dunaújváros 29 16 6 7 59-34 54

 

5. Paksi FC II. 28 15 6 7 52-34 51

6. Hódmezőv.hely 29 14 8 7 43-33 50

 

7. Pénzügyőr 29 13 6 10 39-36 45

8. Szekszárd 29 10 11 8 29-27 41

 

9. Dunaharaszti 29 10 5 14 35-40 35

10. Szentlőrinc 29 9 8 12 42-47 35

 

11. FTC II. 29 9 6 14 40-46 33

12. Mórahalom 29 9 6 14 43-50 33

 

13. Dabas 29 9 6 14 26-33 33

14. Gyulai Termál 29 9 5 15 25-47 32

 

15. Békéscsaba 29 8 6 15 34-59 30

16 .Dabas-Gyón 29 8 4 17 34-70 28

 

17 .Méhkerék 29 7 6 16 27-46 27

18 .Komló 29 2 3 24 21-68 9

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!