Sport

2013.05.10. 17:02

DPASE: folytatódik az üldözéses verseny

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Dráva csoportjának huszonharmadik fordulójában szombaton 16.30 órakor a Bölcskei SE gárdáját fogadja a Dunaújváros PASE együttese.

A bajnoki találkozó előtt ismét előmérkőzést játszik a Dunaújvárosi Kohász öregfiúk csapata. Az újvárosiak ellenfele ezúttal a Solt senior labdarúgói lesznek. A mérkőzés 13.30 órakor kezdődik a stadionban. A szervezők bíznak abban, hogy régiek jó hangulatot teremtenek a főmérkőzésre, ahol a csoport jelenlegi második, és negyedik helyezett együttesei csapnak össze. Annak ellenére komoly küzdelem várható, hogy a két csapat között tizenhét pont a diferencia.

A vendégek vezetőedzője, Buzás Attila, aki egykoron játékosként szerepelt a Dunaferr első osztályú együttesében is, panaszáradattal kezdte.

- Erre a találkozóra teljesen elfogytunk. Úgy néz ki, kénytelen leszek magamat is betenni a kezdő tizenegybe. A dunaújvárosiaktól erre a félévre kölcsönkapott Miskovicz Roger és Márki Dénes a megállapodás értelmében nem játszhat. Nagy Dániel ötödik sárga lapja miatt hiányzik majd. Kőkuti Tamás, Kern Tamás, Szili István és Széles Gergő pedig sérüléssel bajlódik.

Az őszi találkozón Godslove az utolsó pillanatban mentett pontot. Reméljük most hamarabb betalál (Fotó:  Lázár Zsolt)

Természetesen ebben a felállásban kevesebb az esélyünk a jó eredmény elérésére. Ez nem azt jelenti, hogy feladnánk ezt a mérkőzést, mert akik lehetőséget kapnak, mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében. Ezen az összecsapáson azonban az ellenfelünknek sokkal több a veszíteni valója. A Dunaújváros PASE szakmai igazgatója, Dobos Barna is hallott az ellenfél problémáiról, de nem hagyja, hogy ezek a hírek elaltassák a csapata éberségét.

- A bajnoki tabella negyedik helyén álló Bölcske lesz az ellenfelünk, akiket az ősszel idegenben nem tudtunk legyőzni. Mi ennek megfelelően komoly rangadóra készülünk. Mint mindegyik, ez a találkozó is rendkívül fontos a számunkra, hiszen az éllovas Szekszárd előnye csupán egy pont. Az eredmények szerencsés alakulását követően akár helycsere is történhetne. A hétközi Magyar Kupa találkozón több fiatal játékos is lehetőséget kapott, így az utóbbi időben többet szereplők pihenhettek. Néhány sérülés befolyásolhatja az összeállítást, de nekünk minden körülmények között meg kell szereznünk a győzelmet.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!