Sport

2015.05.22. 16:02

MEGYE I-II-III labdarúgás - Velencén bizonyíthat a DPASE

Dunaújváros - A Fejér megyei labdarúgó-bajnokság első, és másodosztályából még három, míg a harmadosztály küzdelmeiből kettő forduló van hátra.

Gróf András

A Viszló Trans első osztályban a körzetünkhöz tartozó két együttes a huszonnyolcadik forduló mai játéknapján lép pályára. A bajnoki tabella negyedik helyén álló Dunaújváros PASE második számú együttese rangadót játszik, hiszen a második helyezett Velence otthonában lépnek pályára. Az újvárosiak erős kerettel utazhatnak, hiszen az U21-es bajnokság már befejeződött, így elméletileg a fiatalok egész mérkőzésen szerepelhetnek a második csapatban.

A tizennegyedik helyen álló Mezőfalviak, az egy hellyel előttük álló Kisláng vendégeként lépnek pályára. Nem szabad azonban a házigazdák a pályán elért eredmények alapján jóval előrébb tartanának, de tizenkét pontot levontak tőlük az utánpótlás csapatok ki nem állása miatt. A mezőfalviak nincsenek a legjobb formában, hiszen az előző fordulóban hazai környezetben kaptak ki 5-1-re a Puskás Akadémia második számú alakulata ellen, így nem ők a találkozó egyértelmű esélyesei.

A másodosztály Agárdi Termál csoportjában minden mérkőzést vasárnap rendeznek. A dobogó harmadik fokáért vívott versenyben sorsdöntő mérkőzés lesz Baracson, ahol a Nagylók lesz a vendég. A negyedik helyen álló házigazdák jelenleg három pont hátrányban vannak a Nagylókkal szemben, tehát győzelmük esetén pontszámban beérhetnék a dobogó harmadik fokán álló riválisukat.

A tavasszal eddig csupán nyolc pontot szerző kulcsiak ezúttal Enyingen lépnek pályára. Alsóházi rangadót rendeznek Adonyban, ahol a Nagykarácsony gárdáját fogadják. Mindkét együttesnek tizennyolc pontja, amivel a táblázat tizenharmadik és tizennegyedik helyén tanyáznak. Jelenleg talán az vendégek vannak jobb formában, hiszen az elmúlt héten hazai pályán hatalmas meglepetésre 2-2-es döntetlent játszottak az élmezőnyhöz tartozó Baraccsal.

A harmadosztály Horfer Serleg csoportjában a mai napon rendezik a Rácalmás - Nagyvenyim rangadót, ahol a dobogó második és harmadik fokán álló együttesek találkoznak egymással.

A nagyvenyimiek rutinos támadója, Král László három cecei védő között is megtartotta a labdát. Fotó: Zsedrovits Enikő

A játéknap másik mérkőzésén a Kisapostag-DASE gárdája a Cecét fogadja.

A vasárnapi programban a következő összecsapások szerepelnek: Sárszentágota - Perkáta, Vajta - Előszállás.

Mindhárom osztályban 17 órakor kezdődnek a találkozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!