Sport

2007.01.24. 03:26

Van tűz bennük

Kiel/Dunaújváros -Két mérkőzést a helyszínen tekintett meg a Dunaferr SE szakvezetője, Imre Vilmos, aki nagyon nehéz szívvel utazott haza, hiszen még maradt volna. Nem csodáljuk. A szakember még a vb rajtja előtt jelentette ki, örül, hogy a dánok ellen kezdjük a csoportküzdelmeket. Sőt, még az egygólos magyar győzelmet is megtippelte, majd másnap Kolics János szakosztály-igazgató találta el a három találatnyi sikert a norvégok ellen. - Nem szoktam kiadni nagyon a megérzéseimet, de most kivételt tettem. Ennek ellenére nem tervezem, hogy jósdát nyitok. Bár őszte leszek: a dánok ellen az ötven-nyolcadik percben nem igazán hittem, hogy nyerhetünk, de sikerült. Ez pedig, nyugodtan kijelenthetjük, sporttörténelmi tett, mert nem emlékszem olyanra - főleg nem egy északi gárda ellen -, hogy egy magyar együttes hátrányból fordított volna úgy, hogy tízezer ember ellene szurkolt. - A képernyőkön keresztül is átjött, hogy fantasztikus egység, és tűz van ebben a csapatban. - Hihetetlenül együtt van a társaság, és úgy vélem, hogy ilyen miliőjű meccsek után, amikor az ember örült, hogy ebben a sportágban dolgozik, senki ellen nem adják fel a harcot. Mondanom sem kell, hogy mi is rekedtre kiabáltuk magunkat a meccsek alatt, hiszen mondtam: mi leszünk a legnagyobb drukkerei a fiúknak, és nemcsak a dunaújvárosiaknak, hiszen ilyenkor nincs klubérdek. Ne feledjük azt sem, hogy a sikerek miatt újra respektjük lett a magyaroknak, akiket a vb előtt leírtak, a külföldi szakemberek is jókat mondanak rólunk. És az sem mellékes, hogy a sportdiplomáciában is megmutatkozik, ha valakit tisztelnek. Ezzel a bírókra gondolok. Annak is örülök, hogy a csehekkel kezdünk ma, mert így meglehet sorozatban a negyedik győzelem, ami újabb lökést adhat. A dánok továbbjutása is jó, mert biztos, hogy bekavarnak a csoportban, és megvernek egy-két riválist, ami nekünk még nagyon jól jöhet. - A fiait azért jobban figyelte a találkozókon? - Persze. És boldog vagyok, hogy így tudtak eddig teljesíteni. Császár esetében úgy látom, pszichésen is megérett arra, hogy kulcsember legyen. Mi sem jobb példa, hogy két kihagyott hetes után a végjátékban mégis újra odaállt roppant fontos szituációban, és be is dobta. Iváncsik Tamás azt a formáját mutatja, amit klubjában, a lerohanások esetén kulcsfigura, és nem sok játékos van, aki utoléri, ha elindul. Nagy Kornél alig várta, hogy feladatot kapjon, és amikor Angola ellen pályára lépett, jól játszott, és ne feledjük, hogy csak húszéves. És arra is volt időm, hogy a fantasztikus Puljezeviccsel megbeszéljem, Dunaújvárosban nem ér ötven százalékkal védeni.

Szabó Szabolcs

Kiel/Dunaújváros -Két mérkőzést a helyszínen tekintett meg a Dunaferr SE szakvezetője, Imre Vilmos, aki nagyon nehéz szívvel utazott haza, hiszen még maradt volna. Nem csodáljuk.

A szakember még a vb rajtja előtt jelentette ki, örül, hogy a dánok ellen kezdjük a csoportküzdelmeket. Sőt, még az egygólos magyar győzelmet is megtippelte, majd másnap Kolics János szakosztály-igazgató találta el a három találatnyi sikert a norvégok ellen.

- Nem szoktam kiadni nagyon a megérzéseimet, de most kivételt tettem. Ennek ellenére nem tervezem, hogy jósdát nyitok. Bár őszte leszek: a dánok ellen az ötven-nyolcadik percben nem igazán hittem, hogy nyerhetünk, de sikerült. Ez pedig, nyugodtan kijelenthetjük, sporttörténelmi tett, mert nem emlékszem olyanra - főleg nem egy északi gárda ellen -, hogy egy magyar együttes hátrányból fordított volna úgy, hogy tízezer ember ellene szurkolt.

- A képernyőkön keresztül is átjött, hogy fantasztikus egység, és tűz van ebben a csapatban.

- Hihetetlenül együtt van a társaság, és úgy vélem, hogy ilyen miliőjű meccsek után, amikor az ember örült, hogy ebben a sportágban dolgozik, senki ellen nem adják fel a harcot. Mondanom sem kell, hogy mi is rekedtre kiabáltuk magunkat a meccsek alatt, hiszen mondtam: mi leszünk a legnagyobb drukkerei a fiúknak, és nemcsak a dunaújvárosiaknak, hiszen ilyenkor nincs klubérdek. Ne feledjük azt sem, hogy a sikerek miatt újra respektjük lett a magyaroknak, akiket a vb előtt leírtak, a külföldi szakemberek is jókat mondanak rólunk. És az sem mellékes, hogy a sportdiplomáciában is megmutatkozik, ha valakit tisztelnek. Ezzel a bírókra gondolok. Annak is örülök, hogy a csehekkel kezdünk ma, mert így meglehet sorozatban a negyedik győzelem, ami újabb lökést adhat. A dánok továbbjutása is jó, mert biztos, hogy bekavarnak a csoportban, és megvernek egy-két riválist, ami nekünk még nagyon jól jöhet.

- A fiait azért jobban figyelte a találkozókon?

- Persze. És boldog vagyok, hogy így tudtak eddig teljesíteni. Császár esetében úgy látom, pszichésen is megérett arra, hogy kulcsember legyen. Mi sem jobb példa, hogy két kihagyott hetes után a végjátékban mégis újra odaállt roppant fontos szituációban, és be is dobta. Iváncsik Tamás azt a formáját mutatja, amit klubjában, a lerohanások esetén kulcsfigura, és nem sok játékos van, aki utoléri, ha elindul. Nagy Kornél alig várta, hogy feladatot kapjon, és amikor Angola ellen pályára lépett, jól játszott, és ne feledjük, hogy csak húszéves. És arra is volt időm, hogy a fantasztikus Puljezeviccsel megbeszéljem, Dunaújvárosban nem ér ötven százalékkal védeni.

- Nem szoktam kiadni nagyon a megérzéseimet, de most kivételt tettem. Ennek ellenére nem tervezem, hogy jósdát nyitok. Bár őszinte leszek: a dánok ellen az ötven-nyolcadik percben nem igazán hittem, hogy nyerhetünk, de sikerült. Ez pedig, nyugodtan kijelenthetjük, sporttörténelmi tett, mert nem emlékszem olyanra - főleg nem egy északi gárda ellen -, hogy egy magyar együttes hátrányból fordított volna úgy, hogy tízezer ember ellene szurkolt.

- Nem szoktam kiadni nagyon a megérzéseimet, de most kivételt tettem. Ennek ellenére nem tervezem, hogy jósdát nyitok. Bár őszte leszek: a dánok ellen az ötven-nyolcadik percben nem igazán hittem, hogy nyerhetünk, de sikerült. Ez pedig, nyugodtan kijelenthetjük, sporttörténelmi tett, mert nem emlékszem olyanra - főleg nem egy északi gárda ellen -, hogy egy magyar együttes hátrányból fordított v

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!