Sport

2016.12.30. 16:20

Fehér Zsolt vezetőedző számára jó érzés, hogy ilyen csapatot irányíthat

Dunaújváros - A Dunaferr DUE Renalpin FC futsalcsapatának vezetőedzője, Fehér Zsolt büszkén mesélt az őszi nagy menetelés sikeréről, és fölvállalta az ebben az időszakban elszenvedett nehezebb emlékeket is.

Balogh Tamás

- Tisztelettel gratulálok az év utolsó diadalához, amikor 4-1-re nyertek a Haladás ellen.

- Köszönjük szépen, de elsősorban a csapatnak kell gratulálni, mert szenzációsan dolgoztak, főleg az első félidőben.

- Álomszerűen kezdődött a meccs, rögtön megszerezték a vezetést. Így volt ez tervezve?

- Természetesen minden mérkőzésen arra törekedünk, hogy minél előbb megszerezzük a vezetést, de a Szombathely ellen ez eddig be is vált. Amikor eddig így történt, akkor meg tudtuk őket verni, ahogy az most is történt. Van bennem hiányérzet is: nyerhettünk volna nagyobb különbséggel is, de örülni kell ennek az eredménynek!

Józsa Tamás (balra) és társai holtversenyben a másodikkal, a harmadik helyen állnak a tabellán Fotó: Zsedrovits Enikő

- Reveland sok bravúrra kényszerült ezen a meccsen is. Mi volt ennek az oka?

- Főleg a második félidőben volt szükség arra, hogy Revi védjen, de ez a dolga. Ezért ő az utolsó védőnk, mert ha előtte négy játékosunk is hibázik, akkor neki kell javítani. Hál Istennek ezeket a dolgokat jól csinálta, főleg az utolsó percekben.

- Izgalmas őszi szezon után állunk. Mikor érezte úgy, hogy szakmailag ismét egyet-egyet előre lépett a csapat?

- Minden egyes győzelmünk után. Túl azon, hogy a siker mindig jó érzéssel tölt el. Aminek örülhetünk az az, hogy ez a gárda egyre jobban kezd összekovácsolódni. Már vannak olyan szituációk, amikor nem is kell szólni, elég egy pillantásom. és a jó megoldást választják a fiúk. Ez a képesség már az együttesen belül is kezd kialakulni, amivel egymás tekintetéből is meg tudják állapítani, hogy minek kell majd történnie. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy ilyen csapatot irányíthatok.

- Az utolsó meccsük egy komoly szellemi teljesítmény is volt?

- Mindegyik az. Nagyon kiélezett a játék, és pillanatok alatt történhetnek a dolgok, de a futsal sportága erről szól. Mint eddig a szezonban végig, a Haladás ellen is nagyot küzdöttünk, valamint jól dolgoztunk. Bízom benne, hogy a folytatásban ugyanígy fogunk tenni.

- Visszatértek a tabella dobogójára

- A harmadik helyen állunk, egy gólnyi különbséggel előttünk a Berettyóújfalu, de ezt nem nagyon kell nézni, a pontszámok az igazán lényegesek. Sajnos sok pontot hullajtottunk el, amit nem lett volna szabad. Ez igaz az Aramis elleni mérkőzésünkre is, amit meg kellett volna nyernünk, és igaz ez a Nyírgyulaj ellenire is, ahonnét szintén elkellett volna hoznunk mind a három pontot. Hasonlóan fájdalmas veszteség a Zalaegerszegen elvesztett pontoké is. Bízom benne, ezeket a hibákat nem fogjuk elkövetni a következő fordulókban.

- Lesz-e módja arra, hogy most igazi szünetet tartson?

- Nem! Pillanatnyilag azon gondolkodok, hogy a következőkben miként fogjuk két vállra fektetni az ellenfeleinket. Azon fogok dolgozni, hogy a következőkben is olyan eredményesek legyünk, mint korábban. Természetesen azért szeretnék egy kicsit pihenni is, mert nagyon sok volt a nyár óta a munka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!