Sport

2006.08.28. 02:26

Újabb győzelem

Hévíz ( ie) - A labdarú- gó NB II Nyugati-csoportjában szombaton a Dunaújvárosi Kohász csapata Hévízre látogatott. Ivan Katalinics együttese újabb győzelmet aratott, így továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

Mórocz Zsolt

A 6. percben Gunther huszonöt méteres szabadrúgását a bal alsó sarok előtt fogta a kapus. Kiegyenlített játék közben vezetést szereztek a vendégek a 28. percben, amikor Simon tizennyolc méteres lövése a későn reagáló kapus mellett betalált a bal alsó sarokba, 0-1. A 34. percben Riedl óriási bedobása után Hoffmann öt méterről helyezett a kapuba, 0-2. A félidő befejező részét a vendégek fölénye jellemezte.

Fordulás után - a 47. percben - rögtön szépítettek a hazaiak, amikor Szendrei tízméteres szabadrúgásból a jobb sarokba talált, 1-2. Az 55. percben ismerős jelenet következett: Riedl nagy bedobása után Hoffmann öt méterről helyezett a jobb sarokba, 1-3. A 74. percben Lajer lövését ütötte ki a kapus.

A végig sportszerű találkozón a dinamikusan játszó listavezető győzelme reálisnak mondható.

A Dunaújvárosi Kohász tehát folytatja menetelését, három forduló után még százszázalékos, így vezeti a tabellát. Igaz, a második Haladás sem vesztett még pontot.

Jók: Pásztor, Györe, Kállai, Gunther, illetve Vaskó, Pénzes, Hoffman, Riedl, Micskó.

Glázer Róbert: - Ma sajnos nem játszottunk jól, és a vendégek teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Iván Katalinics: - Az egyenetlen pályán két bedobásunknál is jól érkeztünk, jobban passzoltunk és megérdemelten győztünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!