Sport

2017.02.10. 16:10

Új szakmai stábbal a tokiói olimpiára

Budapest - Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón mutatta be a sportág új szakmai stábját, amely már a 2020-as tokiói eredmények alapjait hivatott lefektetni.

A három magyar aranyéremmel záruló riói olimpia után a magyar kajak-kenu sport megkezdte a felkészülést az új idényre, egyben az új olimpiai ciklusra. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke pénteken mutatta be a sportág új szakmai stábját a sajtó képviselőinek.

Az öttagú csapat kapitánya Doma Gergő szakmai igazgató lesz, mellette Hüttner Csaba, a felnőttek szövetségi kapitánya, Dónusz Éva, az utánpótlás szövetségi kapitánya, Weisz Róbert, a parakenu és maratoni szakág vezetője és Storcz Botond, a szlalom szakág sportszakmai fejlesztéséért felelős vezető viszi tovább a versenysport területét az elkövetkező négy esztendőben.

- Az elmúlt időszakban a legfontosabb feladatunk az volt, hogy felálljon ez az új szakmai stáb, amellyel megkezdjük az elődök által kijelölt úton a felkészülést a tokiói olimpiára. A kormány kiemelt támogatása ismeretében kijelenthetjük, hogy nyugodt utunk lehet, és a plusz forrásoknak köszönhetően új dolgokat is el tudunk indítani a sportágban.

Az új felnőtt szövetségi kapitány, Hüttner Csaba kedden Dunaújvárosban járt a régió klubjainak rendezett fórumon
Fotó: A. G.

Sportágunkról köztudott, hogy szeretünk új kihívásokat magunk elé állítani, így a versenysport mellett a szabadidősportban is igyekszünk még inkább jelen lenni. Ami a versenysportot illeti, az idén nem lesz könnyű évünk, mert a világ egyik legeredményesebb sportolója, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta anyai örömök elé néz. Nagy örömmel fogadtuk decemberben a bejelentését és minden támogatást megadunk neki ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a szülés utáni visszatérése a sportágba - mondta Schmidt Gábor.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány már vázolta az új válogatási elveket is, ez elsősorban a férfi kajak szakág tekintetében hozott jelentős változásokat.

- Szeretnénk, ha a Rióban szerényebben teljesítő férfi kajak és kenu szakág egy picit megerősödne, előbbiben a női szakág eredményességének mintája szerint az egyes és páros teljesítmények alapján állítjuk majd össze a négyeseket az idei világversenyekre - hangsúlyozta a kapitány, aki elmondta, hogy az idei szezon legfontosabb versenye a vb és az Eb mellett a szegedi világkupa lesz.

- Hüttner Csabával összedolgozva, közös edzőtáborok, felmérések és az ifjúsági, U23-as és felnőtt csapat közös működtetésével visszük tovább ezt az eredményességet. Reményeim szerint a jelenlegi utánpótlás csapatból Tokióig legalább három-négy versenyző beépülhet a felnőtt válogatottba - fogalmazta meg céljait Dónusz Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!