Sport

2015.08.30. 20:29

Új edző a birkózóknál - Örömmel érkezett Szegedről Dunaújvárosba

Dunaújváros - A Dunaferr SE birkózó-szakosztálya megerősítette szakmai stábját. Múlt héten Kiss Károly edző is a dunaújvárosi színekért dolgozik.

Agárdy Csaba

Kiss Károly Túrkevén, Csepelen, majd Szegeden birkózott. Utánpótlás szinten komoly nemzetközi eredményeket ért el, hiszen serdülő világbajnokságon harmadik volt és nyert Ifjúsági Barátság Versenyt. (A fiatalabbak kedvéért: az Ifjúsági Barátság Verseny, az IBV az egykori szocialista államok olimpiája volt.) Kiss Károly, aki 52, 54 és 55 kilogrammban versenyzett, háromszoros magyar bajnok a felnőttek között. A mindössze negyvenegy éves sportember már több mint tizenöt éve edzősködik.

Kis Károly húsz évet töltött Szegeden, most váltott. Dunaújvárosba örömmel érkezett Fotó: Zsedrovics Enikő

- Huszonöt éves voltam, amikor Szegeden megszűnt a profi birkózás, és akkor kezdtem el munka mellett edzősködni, hiszen félállásban edzve, nehéz komoly eredményeket elérni a sportágunkban. Egy pillanatra sem csináltam együtt a versenyzést és az edzősködést.

Arra a kérdésünkre, hogy Szegedről miért jött Dunaújvárosba, a szakember így válaszolt: Nem vagyok egy ugrálós típus, Szegeden húsz évet töltöttem el. A Dunaferr, személy szerint Tombor István barátom és edzőkollégám, valamint Mátyás Gábor, a klub elnöke már régóta csábított Dunaújvárosba. Most döntöttem úgy, hogy itt az ideje váltanom. Az is sokat számított, hogy jöhetett velem a tizenöt éves nagyfiam, aki magyar bajnok a korosztályában és neki is jó lesz itt, jobbak a lehetőségek a fejlődésére Dunaújvárosban, mint Szegeden.

Kiss Károly örömmel jött Dunaújvárosba. Bízik benne, hogy tartalmas lesz itt a munkája. Az edző elmondta, hogy ha minden a számításai szerint alakul, és jól érzi magát, akkor hosszú távon szeretne Dunaújvárosban élni. Hogy mi lesz a feladata a Dunaferrnél kérdésre arra az alábbi választ kaptuk: Elsősorban szabadfogású birkózó voltam, ezért inkább a szabadfogásúakkal fogok foglalkozni. Sokrétű lesz a munkám, de hogy pontosan mi lesz a feladatom, az a mai edzői értekezleten dől el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!