Sport

2009.06.27. 02:29

Túlságosan nyugtató volt a negyedik hely

Nagyvenyim - Az őszi negyedik helyet követően a nyolcadik lett a nagyvenyimi gárda a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Femol csoportjában.

Dunaújvárosi Hírlap

Az együttes edzője, Sárai György, aki, ha sérülés nem akadályozza, játékosként is a csapat rendelkezésére áll, nem teljesen elégedett a tavasszal mutatott teljesítménnyel.

- A bajnokság indulásakor a biztos bentmaradást tűzték a vezetők célként a gárda elé. Ekkor elfogadtuk volna a nyolcadik helyet, de így utólag átgondolva végezhettünk volna előrébb is. Az őszi szezonzáráskor a negyedik helyen álltunk, ami megnyugtatta a csapatot. Ezután tulajdonképpen tét nélkül játszhattunk, ami negatív hatással volt a tavaszi szereplésünkre.

- Mire vezethető ez vissza?

- Több játékos már nem vette annyira komolyan a játékot. Becsúszott egy-két váratlan vereség. Sérülések, kiállítások is hátráltattak minket, amelyek után már nem tudtunk talpra állni.

- Hogyan értékeli a játékosok teljesítményét?

- A Baráti Kör tagjai az év játékosának Csordás Istvánt választották. Tizenhárom góllal lett házi gólkirály Pukánszky Zoltán, igaz, ebből tizenegyet ősszel szerzett. Az idősebbek próbálták tolni a csapat szekerét. Közülük a negyvenhat éves Pulai Jánost emelném ki, de jól játszott a balhátvéd Török János is, aki szintén nem mai gyerek. Az utolsó meccseken már pályára lépett a hosszú sérüléséből felépült Varga Csaba, aki nagy erősítést jelent majd, ha rendszeresen tud játszani. Reméljük, térdműtétje után Székelyi Szabolcs is teljes értékű munkát végezhet ősztől, és hosszú betegség után ifj. Nemes Zoltán is harcra kész lesz, aki tavasszal csak az első három mérkőzésen léphetett pályára.

- Az elmúlt évben biztosan bent maradt a csapat. Mi várható jövőre?

- Megpróbáljuk együtt tartani a gárdát. Az erősítésekről pedig már szóbeli megállapodásaink vannak. Megcélozzuk a dobogót, és az előzetes ígéretek alapján vállalnánk a megyei első osztályban való szereplést is.Utólag már úgy látják, hogy végezhettek volna előrébb is a bajnokságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!