sport-foci

2019.09.24. 22:21

Tizenegy kapott gól után elfogyott a Mezőfalva ellenfele

A Horfer Serleg megyei III. osztály déli csoportjának legutóbbi fordulójában Mezőfalván elfogyott a Mezőszilas csapata. Ugyanis a 70. percben 11–1-es állásnál félbeszakadt a mérkőzés, az ellenfél levonult.

Horváth László

Az osztályban kevésbé tükrözi a valóságos erőviszonyokat a tabella, mivel az élen álló Sárszentágota és Dég még nem volt pihenőn, így az említett csapatok egy meccsel többet játszottak a többiek java részénél.

A csoport játékerősebb és bajnokaspiráns együttesei ezért csak a tabella középmezőnyébe szorultak az eddig lejátszott mérkőzésszámukkal. Nagy harcok várhatóak tehát a továbbiakban, hiszen az első helyért a tavalyi bajnok Nagyvenyim, a két osztályt visszacsúszott Mezőfalva, a Kisapostag, a Vajta II és az Alap jó eséllyel küzdhet. A hét végén ebből mindjárt láthatunk is egy remek összecsapásnak ígérkező találkozót, mivel a Mezőfalva a Nagyvenyim otthonába látogat. Cseke Ottó a Medosz SE elnöke el is mondta, mindenképpen nyernie kell a csapatnak, ha fel akar jutni ebből az osztályból. Ebbe azonban vélhetően a Nagyvenyimnek is lesz beleszólása. Ami pedig a hatodik fordulót illeti: a Mezőfalván félbeszakadt mérkőzést kivéve nagy meglepetés nem történt.

Mezőfalva – Mezőszilas 11–1 (7–1) félbeszakadt

Mezőfalva: Orosz – Balázs, Török, Horváth P. (Szili), Balogh I., Németh L. (Sümegi), Bakos (Horváth Zs.), Sági, Hujbert (Somogyi), Mekota, Tonka (Bakos D.).

Gólszerző: Sági (10.), Mekota (15.), Balázs (18.), Horváth (22.), Bakos (25.), Balogh I. (37.), Sági (43., 66., 68.), Török(53.), Mekota (59.), illetve Ványi (20.)

A mérkőzés bő negyedórás késéssel indult, a vendégek szinte alig tudták összeszedni és játékra hangolni magukat. Negyedórás késéssel végül kilencen léptek pályára. Az első félidőben már tetemes előnyre tett szert a Mezőfalva, a másodikban tovább folytatódott a hazai gólgyártás, azonban a tizenegyedik találat után már az engedélyezett létszám alá csökkentek a mezőszilasiak, így Sziksz játékvezető lefújta a mérkőzést. Ezzel a Mezőfalva a hivatalos játékidő letelte előtt megnyerte a mérkőzést. A találkozó hivatalos eredményéről a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség dönt. Kár, hogy így ért véget a meccs, és kár a szurkolókért, hiszen mindenki a foci szeretetéért és a becsületes játékért megy ki. Vannak csapatok, amelyek emelt fővel tudnak levonulni még ilyen nagy arányú, megsemmisítő vereség után is. Egy néptáncos példázatot idéznénk: „A közönséget nem érdekli mi bajod van, ha felmész a színpadra, táncolnod kell!” Ez a tánc most elmaradt.

Okkal örülhettek a kisapostagiak, hiszen a második helyen álló Déget győzték le hazai pályán
Fotó: Horváth László

Kisapostag Duna – Dég 2–1 (2–0)

Kisapostag Duna: Hegedűs – Dénes, Fülöp, Fodor (Halasi), Pék, Fürj, Oláh, Szőcs (Szabó), Varjas, Csima, Volf.

Gólszerző: Fürj (33.), Dénes (38.), illetve Horváth (81.).

Vajta II – Rácalmás 4–3 (1–0)

Rácalmás: Tóth – Nagy B., Südi, Domak (Gergelyfi), Juhos (Szabó Za.), Horváth L., Dombi (Bartók), Hír (Horváth D.), Mészáros, Bartók (Szabó Zo.), Noé.

Gólszerző: Rezicska (45., 53., 62., 80.), illetve Südi (77.), Noé (82.), Nagy (91.).

Alap – Kulcs 5–4 (2–3)

Kulcs: Lengyel (Puskás) – Bíró, Cserkuti, Szeitz, Godó, Völcsei, Balla, Cseresnye, Mácsfalvi, Erdélyi (Fehér), Horváth.mező

G.: Lakatos (2.), Bölcskei (17., 85.), Kiss (72.), Kaszás (90.), ill. Mácsfalvi (7., 13., 70.), Godó (42.).a0

További eredmények: Lajoskomárom II – Cece 2–3, Nagylók – Sárszentágota 3–3.

Az állás: 1. Sárszentágota 13/6 mérkőzés, 2. Dég 13/6, 3. Nagyvenyim 10/5, 4. Vajta II 10/5, 5. Kisapostag Duna 10/6, 6. Alap 9/6, 7. Mezőfalva 7/4, 8. Rácalmás 6/5, 9. Lajoskomárom II 6/5, 10. Cece 6/5, 11. Nagylók 4/6, 12. Mezőszilas 3/4, 13. Kulcs 1/5.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában