Sport

2012.03.30. 12:56

Szávay Ágnes visszatér és indulna az olimpián

Szávay Ágnes tízhónapos kényszerszünet után áprilisban visszatér a teniszpályákra és indulna a nyári ötkarikás játékokon Londonban.

MTI

A magyar játékos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy gerincsérülése sokat javult és a következő hónapban több versenyen játszik.

"A védett világranglistámnak köszönhetően a terveim szerint április 23-án a stuttgarti viadalon kezdeném a versenyzést, aztán Madrid, a Roland Garros, majd az olimpia következhet, ha ezt az egészségem is megengedi - mondta Szávay. - Ami a sérülésemet illeti, még nem tökéletesen jött rendbe, de sokkal jobb. A hétköznapi életben már egyáltalán nem fáj. Az utóbbi időben folyamatosan javítottam az állóképességemet és újra megkezdtük a munkát edzőmmel, Köves Gáborral. Sajnos, összeszedtem egy homloküreg-gyulladást, így aztán az utóbbi hetet az ágyban kellett töltenem."

Szávay elmondta, hogy a sérülésének javulását egy tibeti gyógymódnak köszönheti.

"Energiával gyógyítanak, a legnagyobb hazai mester kezelt - fogalmazott. - Korábban több orvossal beszéltem idehaza és külföldön, és mindannyian más és más módon akartak megműteni. Akkor döntöttem el, hogy nem operáltatom meg magam, hanem másutt keresem a gyógyulást. Az én testem, az én egészségem, nekem kell döntenem, hogy később magamon kívül senkit se hibáztassak."

Az MTI kérdésére, miszerint indul-e a Stuttgartot követő Budapest GP-n, amelyet két alkalommal is megnyert, Szávay azt mondta, ez még nem dőlt el, mert egyrészt ütközik a madridi versennyel, másrészt túlterhelni sem szeretné magát.

"Ami az idei céljaimat illeti, szeretnék bekerülni az első százba a világranglistán (jelenleg a 306., ami nem könnyű feladat. Ez egyben azt is jelentené, hogy immár saját jogon indulhatnék a Grand Slam-tornákon és később, akár kiemelt is lehetek a versenyeken. A másik, talán még fontosabb: ne fájjon a derekam. Jelenleg az edzéseken nem érzek fájdalmat, nagy kedvvel játszom és teniszt nézek. Eleinte még ehhez sem volt kedvem, most viszont az összes meccset láttam a miami tornán."

A WTA szabálya szerint az úgynevezett védett világranglistával az a játékos élhet, aki legalább hat hónapot volt kénytelen kihagyni sérülés miatt. Ezt követően két éven át nyolc tornán - közte egy GS-viadallal - vehet részt a szünetet megelőző ranglistás helyezésével, továbbá három alkalommal szabadkártyával is indulhat.

A 23 esztendős magyar teniszező öt WTA-tornát nyert egyesben, pályafutása legjobbjaként 2008. április 14-én a 13. volt a világranglistán. Sérülése előtt a 39. helyen állt, s a WTA-szabályzat értelmében innen folytathatja, ami biztosítja az ötkarikás részvételt. Az olimpián a június eleji rangsor első 56 helyezettje - nemzetenként négy játékos - szerzi meg egyenes ágon a részvételt.

Szávay azért hagyta abba a versenyzést júniusban mert az orvosok az ötödik csigolyájában fáradásos törést diagnosztizáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!